Idén a tavalyinál valamivel nagyobb támogatást kap az RMDSZ a román államtól

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Idén a tavalyinál csaknem egymillió lejjel nagyobb, 23,7 millió lejes (1,6 milliárd forint) támogatást kap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román államtól, aminek mintegy egyötödét osztja szét nyilvános pályázatokon - közölte csütörtökön az erdélyi Főtér.ro portál az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (EKH) honlapján megjelent adatokat ismertetve. A bukaresti kormány szerdai ülésén fogadta el azt a kormányhatározatot, amelynek értelmében a parlamenti képviselettel rendelkező 18 romániai kisebbségi szervezet idén 105 millió lejes állami támogatást kap a tavalyi 105,4 millió lejjel szemben. Az idei kormányhatározat a tavalyi keret (4 millió lej) kevesebb mint kétharmadát (2,5 millió lej) irányozza elő az EKH számára kisebbségi programok szervezésére.


Az RMDSZ-nek juttatott támogatás úgy nőhetett a keretösszeg csökkenése ellenére, hogy a decemberi választásokon az eddigi 18 helyett már csak 17 nem magyar kisebbségi szervezet jutott könnyített eljárással parlamenti képviselethez. A magyar érdekképviselet után a második legnagyobb támogatásban (15,5 millió lej) a "Pro Europa" Roma Párt részesül, míg a Romániai Németek Demokrata Fóruma 8,7 millió lejt kap.


Az összegeket a kisebbségi szervezetek székházaikra, személyzeti kiadásokra, művelődési rendezvényekre, ingatlanbefektetésekre, valamint európai uniós programok társfinanszírozására használhatják föl. A pénzt minden évben a kormányfő titkársága osztja szét, negyedévenkénti egyenlő részletekben. Az RMDSZ még március közepén közölte, hogy idén több mint 4 millió lejes keretet terveznek pályázaton szétosztani a Communitas Alapítványon keresztül - írta a Főtér.ro.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com