Klaus Iohannis: Románia 1923-as alkotmánya az egységes román állam megteremtését szentesítette

A "Kiegészült Románia" 1923-as alkotmánya a nemzeti célkitűzésként megfogalmazott egységes román állam megteremtését szentesítette - hangoztatta Klaus Iohannis államfő.

RMDSZ-elnök: fontos, hogy erős közösségként lássa a román állam a romániai magyarságot

Ha erős, életképes közösségnek látja a román állam a romániai magyarokat, másképp viszonyul hozzájuk, ezért fontos, hogy minél többen vegyenek részt a romániai népszámláláson és vallják magukat magyarnak.

Újabb visszaszolgáltatott Bánffy-vagyonokat perelt vissza a román állam

Újabb, korábban már visszaszolgáltatott Bánffy-vagyonokat perelt vissza a román állam olyan perekben, amelyeket a kormány Fehér megyei területi képviselője, Danut Emil Halalai prefektus indított.

Visszaadta a román államnak a muzulmán közösség a bukaresti óriásmecset építésére szánt telket

Letett a romániai muzulmán közösség arról, hogy új vallási központot építsen Bukarestben, az ehhez ingyenesen használatba kapott 11 ezer négyzetméteres telket pedig visszaadta a román államnak - közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál.

Idén a tavalyinál valamivel nagyobb támogatást kap az RMDSZ a román államtól

Idén a tavalyinál csaknem egymillió lejjel nagyobb, 23,7 millió lejes (1,6 milliárd forint) támogatást kap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román államtól, aminek mintegy egyötödét osztja szét nyilvános pályázatokon.