RMDSZ-elnök: fontos, hogy erős közösségként lássa a román állam a romániai magyarságot

Ha erős, életképes közösségnek látja a román állam a romániai magyarokat, másképp viszonyul hozzájuk, ezért fontos, hogy minél többen vegyenek részt a romániai népszámláláson és vallják magukat magyarnak - mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.A politikus közölte: mindenkit arra biztatnak, hogy éljen a népszámlálási kérdőív online kitöltésének lehetőségével, erre május 16-áig van lehetőség. Azt mondta, tíz évvel ezelőtt 1 millió 260 ezren vallották magukat magyarnak, ez "irányadó szám", most ki fog derülni, hányan vannak, ami meghatározza a következő tíz év etnikumhoz köthető közpolitikai kérdéseit, a nyelvhasználatot, az anyanyelvi oktatást vagy az állami támogatás mértékét.
    

A legfontosabb szempont, hogy "erős közösségként lásson bennünket a román állam és erős közösségként lássuk mi magunkat" - jegyezte meg. Vannak az önkormányzatok mellett szakemberek, akik segítenek a hozzájuk fordulóknak kitölteni a kérdőívet, de az egyházak és az RMDSZ is segít - mondta a politikus. Felhívta a figyelmet arra: fontos, hogy minden kérdésre válaszoljanak, mert a kérdőív utolsó részében vannak az etnikai, vallási identitásra vonatkozó kérdések.
    

Az RMDSZ elnöke azt kérte, mindenki vallja magát magyarnak, és jelezte, a kérdőíven "alkategóriaként" lehetőség van annak megvallására is, hogy valaki székely, partiumi, kalotaszegi, vagy például széki. Amikor a román államhoz való viszonyukat határozzák meg, magyar közösségként kell megmutatni magukat - tette hozzá. Kelemen Hunor szerint ugyan minden településre figyelnek, hogy minél többen töltsék ki a kérdőívet, de most a városban élőkre kell koncentrálniuk. A kisebb településeken várhatóan elérik, hogy az ott élő magyarok 45-50 százalék online töltse ki a kérdőívet, és ezeken a kisebb településeken a kérdezőbiztosok majd a személyes megkeresés időszakában könnyebben elérik az embereket.
    

De - jegyezte meg - a nagyvárosokban előfordulhat, hogy a kérdezőbiztos nem jut el mindenkihez, aki nem töltötte ki online a kérdőívet. A politikus vendége volt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának is, ahol szintén arról beszélt, nagyon fontos, hogy mindenki kitöltse a népszámlálási kérdőívet. Indoklásként azt is megemlítette, hogy annak az adatait, aki nem tölti ki az ívet online, és nem érik el a kérdezőbiztosok sem, majd "beemelik" más adatbázisokból, de azok nem tartalmazzák az etnikumra vonatkozó adatot.
   

Elmondta: tíz éve, az utolsó népszámláláskor a romániai lakosság 91-92 százalékát számolták meg, a többi lakos adatait "beemelték", etnikai identitás nélkül, és akkor így jött ki az 1 millió 260 ezer magyar. Jelezte: jelenleg 30-35 százalékos a részvétel, ezt az online kitöltés végére szeretnék 45 százalékra emelni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com