Visszaadta a román államnak a muzulmán közösség a bukaresti óriásmecset építésére szánt telket

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Letett a romániai muzulmán közösség arról, hogy új vallási központot építsen Bukarestben, az ehhez ingyenesen használatba kapott 11 ezer négyzetméteres telket pedig visszaadta a román államnak - közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál.A bukaresti sajtóban "óriásmecsetként" emlegetett létesítmény ellen több tiltakozó akciót is szerveztek korábban Bukarestben, megépítésétől azonban Murat Iusuf muzulmán főmufti szerint nem emiatt, hanem forráshiány miatt állt el a török közösség.

    
A hírről bővebb visszatekintőben beszámoló Gandul című portál úgy tudja: hárommillió euróba került volna a török államnak, hogy a román főváros északi részén, a Romexpo kiállítási csarnok közelében, egy mecsetből, lelkészi lakásból és könyvtárból álló vallási központot építsen a Bukarestben élő kilencezer muzulmán számára, a finanszírozás leállításáról szóló döntés pedig Ankarában született.
    

A lap felidézte, hogy 2015-ben, amikor a Victor Ponta vezette akkori kormány a telek átadásáról döntött, tüntetést rendeztek a projekt ellenzői Bukarest központjában, az "óriásmecsetnek" kiszemelt telken pedig száz fakeresztet állítottak fel és szenteltek meg a tiltakozók. Egy bukaresti férfi - egy közösségi portálon terjesztett videó szerint - román nemzeti színekre festett malacokat vitt a telekre, hogy a muzulmánokat elriassza a mecsetépítéstől, és azt állította: annak földjében egy befagyasztott félsertést is elásott.
    

Az ellenséges megnyilvánulások egyik legfőbb hangadója Traian Basescu egykori államfő volt, aki biztonsági kockázatnak nevezte, hogy Bukarest készül befogadni Európa egyik legnagyobb, hatezer diák befogadására alkalmas muzulmán központját. "Talán nem tudják elképzelni azt a bukaresti metrómegállót, amelyben egy vallásos fiatalember csúcsforgalom idején Allah nevében felrobbantja magát, vagy nem képesek maguk elé képzelni azokat a  kudarcot vallott román fiatalokat, akik iszlám hitre térve Szíriába  vagy Irakba indulnak kiképzőtáborokba, hogy aztán Európába  visszatérve elhozzák nekünk az Iszlám Állam jótéteményeit" - vágott vissza a volt államfő, amikor első megszólalását több román politikus felelőtlennek minősítette.
    

A román fővárosban négy kisebb mecset van. A török közösség főleg a Fekete-tenger partján lévő Dobrudzsában él. A 2011-es népszámláláson csaknem 65 ezren vallották magukat muzulmán vallásúnak Romániában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com