Irak törvényessé tenné a gyerekházasságot

Míg a világon rengetegen harcolnak a 9 éves kislányok férjhez adása ellen, addig Irakban törvényesítenék azt.wedding
Sorra halnak bele a kiskorú lányok a kényszerházasságokba. A legtöbben már a nászéjszakát sem élik túl, ám arra se vár jobb sors, aki azt túléli, mert a férjek rendszeresen verik, és megerőszakolják a gyereklányokat.

A szörnyű sors miatt világszerte küzdenek azért, hogy véget vessenek a gyerekházasságoknak, miközben Irakban, a bagdadi kormány, a hét elején elfogadta, hogy a felnőtt férfiak 9 éves lányokat vegyenek feleségül, és most arra várnak, hogy a parlament is hagyja jóvá az új törtvényt.

Az emberi jogi aktivisták természetesen máris tiltakoznak, hiszen ezzel Irakban megsértik a nők szabadságjogát, elveszik a kislányok normális gyerekkorát, tehát a javaslat emberiesség elleni bűntettnek minősül.

Janar Mohamed, a Szervezet az Iraki nők Szabadságáért elnöke elmondta, hogy ez a tervezet csakis arról szól, hogy a férfiak kiélhessék a szexuális örömüket, miközben a gyerekek jogait, és testi sérthetetlenségét semmibe veszi.

A törvényjavaslat amellett, hogy 18-ról 9 évre szállítaná le a házasságkötés alsó korhatárát, arról is szól, hogy az asszonyoknak szükségük lenne a férjük engedélyére, ha ki akarnak lépni a házból, valamint a 18 éven felüli nőknek kötelező lenne az apai beleegyezés a házasságkötéshez, és a lánygyermek felügyeletének a jogát kizárólag az apa kapná.

A tervezetet a saria alapján állították össze, amely az iszlám jog Dzsafari féle iskolája, ami egy imám volt a VIII. században. Jelenleg Irakban a legmodernebbek a személyi státuszról szóló törvények a térségben.

A törvényjavaslat ellen nőnapon tüntettek Bagdadban, és az ENSZ is a tervezet visszavonását követeli. Irak kormánya azonban továbbra is azzal érvel, hogy a mostani jogszabály szembe megy a sariával, ezért szükség van a módosításra.

(Forrás: keletport.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com