Iszlamisták a kairói Tahrír tér "lerohanására" készülnek Murszi megbuktatásának évfordulóján

A kairói Tahrír tér és Egyiptom kulcsfontosságú közlekedési pontjainak "lerohanására" készülnek az iszlamista Mohamed Murszi hívei a volt államfő tavaly július 3-i elmozdításának első évfordulóján - jelentették kedden egyiptomi napilapok.


Political unrest in Egypt

A Nemzeti Egység a Törvényesség Támogatására (NETT) nevű, Murszit támogató iszlamista csoport a Facebook közösségi oldalon megjelent közleményében arra hívja fel a tömegeket, hogy a hadsereg által levezényelt hatalomváltás után egy évvel, csütörtökön, foglalják vissza a Mubarak-rezsimet megdöntő forradalom jelképes helyszíneit, és vegyék blokád alá - egyebek mellett - a belügyminiszter, a hadsereg-főparancsnok és egyes főbírók lakhelyeit.
A tervek szerint a csütörtöki megmozdulás előtt a gyülekező pontok azok a mecsetek lesznek, amelyekből a tavalyi hatalomváltást végrehajtó hadsereg elleni, sokszor véres kimenetelű tömegtüntetések indultak.
A NETT arra szólította fel Murszi és a mögötte álló Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom támogatóit, hogy engedjék szabadon a "düh vulkánját", így mutatva meg Allahnak a tömeg haragját. A szervezet ugyanakkor felhívta a tiltakozókat, hogy ne lépjék át a békés demonstráció határait, a női tüntetők pedig csak azután vonuljanak a terekre, hogy  azokat a férfiak már megszállták.
A felhívás szerint a csütörtöki akciót ország szerte a "düh napjai" fogják követni, amelyek a tavalyi "államcsíny" után létrejött berendezkedés végét és az egyiptomi forradalom helyreállítását hozzák el.
A Murszi-kormányt uraló, időközben terrorcsoportnak nyilvánított Muzulmán Testvériség egykori legfontosabb szövetségese, a szalafista an-Núr párt elnöke elítélte az iszlamisták csütörtökre tervezett demonstrációit. A tavalyi hatalomváltás után a fegyveres erők által támogatott átmeneti kormány oldalára átállt Júnisz Mahjún szerint a tiltakozóakciókat kísérő felesleges vérontást meg kell akadályozni. A testvériséget Júnisz arra szólította fel, vegye végre tudomásul, hogy a nép támogatja a jelenlegi status quót, amelyet a nemzetközi közösség is elismert.

 

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com