A transzneműek jogaiért is meneteltek az idei tel-avivi melegfelvonuláson

Az évente immár hagyományosan összehívott melegfelvonulást tartották meg pénteken az izraeli Tel-Avivban, a rendezvényen a melegek körében is kívülállónak számító transzneműek jogegyenlőségére külön felhívták a figyelmet.

A szervezők előzetesen száznyolcvanezres tömeggel számoltak Izrael és a Közel-Kelet nemi másságot támogató legnagyobb tüntetésén, amelyet immáron tizenhetedik alkalommal rendeztek meg.

Tel-Aviv, 2015. június 12. Conchita Wurst, a 2014-es Eurovíziós Dalverseny osztrák gyõztese az évenként megrendezett tel-avivi melegfelvonulás megnyitója alkalmából tartott sajtótájékoztatón 2015. június 11-én. (MTI/EPA/Abir Szultan)

A menet résztvevői színpompás tömegként - szivárványos zászlók alatt - Tel-Aviv forgalmas útjain vonultak fel. A rendezvény hagyományosan egy éjszakába nyúló hatalmas tengerparti bulival ér véget, ahol a világ különböző részeiből érkezett mintegy harmincezer vendég együtt táncol és ünnepel az izraeli melegekkel és a szintén tömegesen megjelenő heteroszexuális fiatalokkal.

A rendezvény előtt Tel-Aviv számos utcája, üzlete, kávéháza, vendéglője is szivárványszínű zászlókat és dekorációkat tett ki szolidaritása jeléül: az utóbbi évtizedekben afféle népünnepéllyé vált a felvonulás, ahol együtt vonulnak a melegekkel a nemi egyenlőséget és a liberális világnézetet valló heteroszexuálisok is.

Idén a rendezvényt Ron Huldai, a város polgármestere nyitotta meg, s a menet díszvendége Conchita Wurst, az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi osztrák győztese volt.

Péntek délelőtt a katonai rádióban az első transznemű - eredetileg lánynak született, de később magát férfinak tekintő - tiszt édesanyjával hangzott el beszélgetés, amelyben a kibucban élő anyuka azt mesélte el, miként támogatták számára is váratlanul gyermekének nemi önkifejezését katonai szolgálata során.

A meleg világutazók 2011-ben Tel-Avivot választották a legjobb úti céllá, az OUT magazin pedig a Közel-Kelet meleg fővárosává minősítette a várost, ahol 2014-ben emlékművet emeltek a nácizmus homoszexuális áldozatainak tiszteletére.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com