Abbász nyugalmat ígért Kerrynek 2015 végéig

Mahmúd Abbász palesztin elnök nyugalmat ígért a palesztin területeken John Kerry amerikai külügyminiszternek legalább 2015 végéig - írta a Háárec című izraeli újság pénteken.

A palesztin belső és Izraellel szembeni külső nyugalom ígéretével próbálta meggyőzni a donorállamokat, hogy adakozzanak a Gázai övezet helyreállítására - számolt be kairói tárgyalásairól maga Abbász Rámalláhban palesztin üzletembereknek. „Kerry megkérdezte tőlem, meddig lesz csönd. Mondtam neki, hogy nem vagyok jós, de legalábbis ebben az évben és jövőre egész évben nem lesz semmiféle erőszak, és erőfeszítéseket teszek a rend fenntartásáért” - mondta Abbász.

Gázai népírtás

Abbász Rámalláhban azt is hangsúlyozta, továbbra is az ENSZ Biztonsági Tanácsához (BT) akarnak fordulni, hogy az ismerje el a palesztin államot az 1967-ig érvényben lévő tűzszüneti vonalak között, és egy adott időhatáron belül vessen véget az izraeli megszállásnak. Jászir Abed Rabbo, a PFSZ végrehajtó bizottságának titkára csütörtökön azt mondta, hogy az Izraellel folytatott tárgyalások esetleges megújítása nem áll ellentétben a BT-hez fordulással, jelenleg csak a tagok számukra kedvező cseréjére várnak. „Már megígértek nekünk hét támogató szavazatot, és további ötre várunk - közölte Rabbo. - A vétóval fenyegető amerikaiaktól azt kérdezzük, hogy mi a reális alternatívájuk a 67-es határokkal szembeszálló és telepes-építkezéseket folytató Izraellel szemben.”

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tizenöt tagból áll, ebből öt vétójoggal rendelkező állandó tagot a nagyhatalmak, az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Franciaország, Kína és Oroszország adnak. A tíz változó tagot két évre választják, évente öt új ország kerülhet be a BT döntéshozói közé. Az ENSZ-közgyűlés csütörtöki döntése alapján Angola, Malajzia, Venezuela, Új-Zéland és Spanyolország lesz 2015. január elsejétől két évre a BT új nem állandó tagja.
forrás:MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com