Az izraeli államügyész megakadályozta egy kereskedelmi tévécsatorna bezárását

Jehuda Weinstein izraeli államügyész elrendelte a 10-es televíziócsatorna működési engedélyének féléves meghosszabbítását egy nappal annak lejárta előtt - értesült a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja szerdán.

izraeli zászlóCsak fél év múlva, a választások és az új kormány megalakulása után dönthet a kereskedelmi televíziókat felügyelő hatóság a csatorna működési engedélyének ügyében - döntött az államügyész kedd éjjel, és ezzel az utolsó pillanatban megakadályozta a csatorna év végi bezárását.

Az évek óta anyagi gondokkal küszködő, 2002-ben induló kereskedelmi televízió ugyanis azzal vádolta a hatóságot, hogy hiába sikerült megszereznie a pénzt 36 millió sékeles (mintegy 2,4 milliárd forint) állami tartozásának kiegyenlítésére, azt a hatóság képviselői egy héttel korábbi megállapodásukat felrúgva nem vették át.

A 10-es csatorna illetékesei állításuk igazolására kedden a tévében számos alkalommal bemutatták a letétbe helyezett összeg banki adatait a bezárás ellen több napja indított kampányuk legújabb fejezeteként.

Mintegy kétszázötven, különböző médiumokban dolgozó újságíró kedden szolidaritási tüntetést rendezett a tévé helyzetének rendezéséért. A probléma megoldását szerintük közvetlenül Benjámin Netanjahu miniszterelnök akadályozta, el akarván hallgattatni a vele és feleségével szembeni kritikus véleményéről ismert televíziót.

Az ügyben hétfőn Reuven Rivlin államelnök is aggodalmait fejezte ki. Szerinte a választási kampány érzékeny időszakában, döntésük előtt a választópolgároknak többféle véleménnyel kell találkozniuk, és ezért az ország demokratikus jellegét veszélyeztetné a csatorna bezárása.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com