Az izraeli hadsereg tíz nap után kivonult Hebronból

Az izraeli hadsereg kivonult Hebronból a tíz napig tartó hadművelet befejeztével - jelentette be az izraeli katonai szóvivő hétfőn.A katonák hétfő reggel vonultak ki Hebron egyes városrészeiből a tíz napig tartó hadművelet befejeztével, amelyben több tucat gyanúsítottat tartóztattak le és hallgattak ki, valamint négy lőfegyvert és 25 illegális járművet foglaltak le.

Több száz helyszínt kutattak át, lerombolták a múlt heti fegyveres támadásban részt vevő két terrorista házát, lezártak egy, egyikük háza közelében talált föld alatti helyiséget, valamint leromboltak illegálisnak minősített építményeket.

A katonai rádió közölte, hogy a lakóhelyük elhagyására kényszerült családok visszatérhettek otthonaikba. Hebron polgármestere bejelentette, hogy az önkormányzat megkezdte az épületekben keletkezett károk felmérését, és a városban újraindul az oktatás. Az izraeli hadsereg tíz nappal ezelőtt azután indított hadműveletet Hebronban, hogy két, a városban élő palesztin fegyveres megölt két izraeli katonát, és megsebesített három másikat a város közelében.

Palesztin jelentések szerint hétfő reggel hárman meghaltak az izraeli hadseregnek a Gázai övezet különböző részein végrehajtott támadásaiban. Arról is beszámoltak, hogy egy kislány megsebesült egy dróntámadásban a Hán-Júniszhoz tartozó el-Mavászi térségében. A gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint októberben 143 palesztin halt meg a Gázai övezetben, köztük 23 gyermek, és 674-en megsebesültek. A tűzszünet tavaly őszi kezdete és idén október vége között 1583 palesztin halt meg, közülük 348 gyermek, és 5696-an megsebesültek.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Átminősítették a nílusi krokodilt Izraelben, így már felhasználható börtönök őrzésére is

Átminősítették a nílusi krokodilt Izraelben, így már felhasználható börtönök őrzésére is

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket - jelentette az izraeli média pénteken.

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

http://ujhazak.com