Az izraeli védelmi miniszter szerint az IÁ által kivégzett fiatalnak nem volt köze a Moszadhoz

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legutóbbi videóján lefejezett, Kelet-Jeruzsálemből származó fiatalembernek semmi köze sem volt a Moszadhoz vagy más biztonsági szervezethez – mondta Móse Jaalon védelmi miniszter szerdán az izraeli közszolgálati rádióban.

iszlám államA radikális iszlám elterjedt a Közel-Keleten, és a térség stabilitását fenyegeti – hangsúlyozta a tárcavezető. Izraelből több tucat arab fiatal csatlakozott eddig az Iszlám Államhoz és ment harcolni Szíriába és Irakba. "Többen közülük meghaltak, másokat elfogtak, vagy visszatértek, de ez nem egy széles körű jelenség az arabok között”- tette hozzá Jaalon, aki szerint az IÁ-nak az internet révén nem ütközik nehézségekbe tanainak a terjesztése.

A rádióban megszólalt a kivégzett Mohamed Szaíd Iszmáil Muszallam testvére, Ahmed is, aki szintén tagadta, hogy Mohamed a Moszad ügynöke lett volna. Szerinte testvérét azért ölték meg, mert megpróbált elszökni és hazatérni.

Ahmed szavai szerint fizetés és házasság hamis ígéretével csábították Törökországon át az Iszlám Államba, ahol öt hónapon át Szíriában harcolt. Családja előzőleg nem tudott elutazási szándékáról, majd a Facebook és telefon segítségével ismét kapcsolatba léptek egymással. Édesanyjuk egészsége megromlott, és kétszáz dollárt küldtek neki a hazatéréshez, de ekkor az Iszlám Állam képviselői letartóztatták.

Az izraeli hatóságok januárban bejelentették, hogy elfogtak hét arab állampolgárt, akik megpróbálták létrehozni az Iszlám Állam helyi szervezetét. Izraelben jelenleg 1,4 millió ember, az ország mintegy húsz százaléka arab nemzetiségű, az 1948-ban megalakult zsidó államban maradt 160 ezres arab lakosság leszármazottai.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com