Baloldali fordulatot jósol a közelgő izraeli választásokon egy középiskolai szavazás

Baloldali fordulatot vetít előre a közelgő izraeli parlamenti választásokon egy előrejelzéseiről híres középiskola diákjainak szavazása - írta hétfőn a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

izraeli zászlóIzraelben az általános választások előtt "kicsiben" a középiskolákban is megtartják a választásokat, s ezeknek a tulajdonképpen pedagógiai célzatú "próbaválasztásoknak" a felnőtt világ is egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít. A pártok egyre fontosabb politikusaikat küldik a gyerekek meggyőzésére, noha a diákvoksolások eredményeiről általában csak a helyi hírharsonák számolnak be.

Kivételt jelent azonban a Ramat-Ganban, Tel-Aviv egyik elővárosában működő Blih középiskola, mert az évtizedek során megfigyelték, hogy az ottani szavazás kimenetele általában hűen megmutatja az országos választások várható eredményét.

Ez a középiskola afféle lakmuszpapírként működött 1977-ben, amikor elsőként ott "vette át a hatalmat" a jobbközép Likud tömörülés az Izraelt évtizedek óta vezető baloldali pártoktól, a Blih diákjai annak idején előre jelezték Jichák Rabin és a szociáldemokrata Munkapárt győzelmét is 1992-ben, sőt a legutóbbi választásokon is pontosan megjósolták az újonnan alakult centrista Jes Atíd (Van Jövő) párt meglepetésszerű előre törését.

A Blih vasárnap megtartott szavazása ezúttal teljes politikai fordulatot jelzett a március 17-én esedékes, előre hozott általános választásokra, miután a diákok között elsöprő győzelmet aratott az ellenzéki "Cionista Tábor", a Munkapárt és Cipi Livni centrista Tnua (Mozgalom) pártjának balközép választási koalíciója.

A Cionista Tábor a tizenévesek között a voksok 32 százalékával győzött, őket a centrista Jes Atíd követte 28 százalékkal, és 14 százalékot szerezve csak harmadiknak futott be a kormányzó jobbközép Likud.

A középiskola több mint ezer diákja előzőleg "kampányt" is tartott: választási brosúrákat osztogattak, pártok matricáit aggatták pólójukra, és egy-egy politikai tömörülés mellett agitáltak, így tanulva a demokrácia szabályait.

A fiatalok emellett személyesen megismerkedhettek több, a tévéből ismert politikussal, és egy választási "nagygyűlésükre" még a Jes Atídot vezető Jaír Lapid is elment.
http://www.ynet.co.il/articles/0,7340,L-4629395,00.html

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com