Bosszú- és megbékéléshullámok az izraeli közvéleményben a gyilkosságok után

Három izraeli, majd egy palesztin tizenéves megölése nyomán bosszú- és megbékéléshullámok rengetik meg az izraeli közvéleményt.

izraelA vallásos cionista ifjúsági mozgalom, a Bné Akiva vezetője, Noam Perel rabbi bosszúra buzdított Facebook-bejegyzésével a múlt héten, a három elrabolt és meggyilkolt tizenéves holttestének megtalálása után. Noha vasárnap már másodszor kért bocsánatot szavaiért, amelyek közrejátszhattak a palesztin tizenéves megölésében, a szervezet vezetősége rendkívüli ülést hívott össze, amelyen menesztéséről is döntenek, s várhatóan közleményben ítélik el tettét.

A múlt héten a három tizenéves temetésének idején Izrael-szerte bosszút követelő, hangosan kiabáló csoportok lepték el az utcákat, s az interneten is bosszút követelő feliratokkal fényképezkedtek fiatal civilek és katonák. Szavaikat számukra is váratlanul tett követte, a palesztin fiú megölése. A kamasz halála utcára vitte a megbékélést követelő csoportokat is: csütörtök este Tel-Avivban már ezrek követelték a nyugalmat, tábláik szerint a józan ész visszatérését.

A békepárti civilek is Facebook-kampányba kezdtek, a bosszúvágy megállítását, arabok és zsidók békés együttélését hangoztatják. Tetteiket alulról jövő kezdeményezésekkel is megerősítik, például az országban többfelé zsidó és arab nők vendégül látják egymást, a megbékélés nevében együtt kávéznak ezekben a napokban.

Példaértékű az egyik meggyilkolt izraeli kamasz, Naftali Frenkel családjának magatartása. Frenkel nagybátyja vasárnap felhívta telefonon a - rendőrség szerint bosszúból megölt - palesztin fiú édesapját, és együttérzését fejezte ki gyászában.

A békére vágyó palesztinok új kezdeményezést is megfogalmaztak, „éhségsztrájkkal az erőszak ellen” néven. Kedden, Tammuz hónap 17. napja egy hagyományos zsidó vallási böjt, amely egybeesik az egy hónapos ramadán muzulmán böjtjével. Az új civil felhívás szellemében kedden a bosszú követelése helyett a megbékélés nevében koplalnak a vallásos zsidók és muzulmánok.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com