Ciszjordánia túlnyomórészt izraeliek lakta részeinek annektálását javasolta egy izraeli miniszter

Naftali Bennett, Izrael gazdasági minisztere a közszolgálati rádió vasárnap reggeli műsorában Ciszjordánia túlnyomórészt izraeli telepesek lakta, teljes katonai ellenőrzés alatt lévő részeinek annektálását javasolta.

201108082058_izrael„Izraeli fennhatóságot támogatok azon a területen, ahol négyszázezer izraeli telepes él és csak hetvenezer arab” - mondta Naftali Bennett. „Vigyáznunk kell érdekeinkre és országunkra, és semmiképpen sem szabad feladnunk a szuverenitását”- tette hozzá a Bájt Hajehudi (Zsidó Haza) nevű vallásos nacionalista pártot vezető politikus.

Bennett hangsúlyozta, hogy bármekkora nyomást gyakorolnak is Izraelre, tilos feladni a biztonsági ügyekben gyakorolt felelősséget. Ugyanakkor azt is közölte, hogy támogat egy esetleges megegyezést, feltéve, hogy az valós, és nem okoz károkat Izraelnek.

Szavai szerint a július végén újraindult palesztin-izraeli béketárgyalásokon eddig nem foglalkoztak a súlyos problémákkal, Izrael palesztin elismerésével és Jeruzsálem ügyével. Figyelmeztetett rá, hogy még ha sikerülne is megállapodásra jutni a Ciszjordániában uralmon lévő Fatah párttal, a Gázát irányító Hamász később kijelentheti, hogy tovább folytatja a terrort, és követeli a palesztinok visszatérésének jogát.

A végleges egyezményről folyó tárgyalásokat Bennett autóvásárlási alkuhoz hasonlította. „Képzelje el, hogy olyan valakivel tárgyal egy autóról, aki csak a felének a tulajdonosa. A másik felének a gazdája pedig azt mondja, hogy nem ismer el semmilyen elért megállapodást. Odaadja az összes pénzt, de csak az autó felét kapja”- szólt Naftali Bennett példája a rádióban.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com