Ehud Olmert csúszópénzek elfogadásával vádolja Ehud Barakot

Ehud Olmert, Izrael korrupcióért elítélt volt miniszterelnöke csúszópénzek elfogadásával vádolta meg Ehud Barak volt vezérkari főnököt, védelmi minisztert és miniszterelnököt - írta hétfőn a Háárec című újság.

Israel's Defence Minister Ehud BarakOlmert a múlt héten a rendőrség nyomozóinak úgy vallott, hogy a kormányában védelmi miniszterként működő Ehud Barak nyolc, biztonsági üzletekkel kapcsolatos megvesztegetési ügyben vétkezett. A korrupcióért hat évre ítélt, jelenleg fellebbezésének elbírálását szabadlábon váró Olmert vallomásában további tanúkat és érintetteket nevezett meg, s várhatóan további kihallgatásoknak néz elébe ezekben az ügyekben.

Ehud Barak úgy válaszolt, hogy mindez „egy elítélt bűnöző hazugságainak és kitalálásainak a gyűjteménye, aki másokat próbál bemocskolni, hogy magáról elterelje a figyelmet”.

Az eset úgy került nyilvánosságra, hogy kiszivárgott azoknak a kazettáknak tartalma, amelyeket Ehud Olmert volt titkárnője rögzített főnökével folytatott beszélgetéseiről. Egy megbeszélésükön a hangfelvétel tanúsága szerint Olmert azt mondta neki, hogy Barak „börtönben fogja végezni. (...) Volt nálam a Moszad vezetője, mindenki hozzám fordul. (...) Milliós, tízmilliós megvesztegetéseket vesz fel. Részesedést kap minden fegyverüzletből.”

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com