Gázai konfliktus – Elakadtak a kairói tárgyalások, szórványos harcok Dél-Izraelben

Kairóban elakadtak a tárgyalások a tartós tűzszünetről, mert Izrael nem hajlandó egyezkedni addig, amíg a Gázai övezetből rakétákkal támadják területét - közölték vasárnap Jeruzsálemben.

gkdiAz izraeliek pénteken szüntették be a megbeszéléseket és hagyták el a tárgyalások helyszínéül szolgáló Egyiptomot. Ennek oka az volt, hogy a Hamász radikális palesztin mozgalom nem hosszabbította meg a háromnapos ideiglenes tűzszünetet, és újraindította a zsidó állam elleni rakétatámadásokat.

Músza Abu Marzúk, a Hamász politikai szervezetének gázai vezetője a Facebook közösségi oldalra feltett bejegyzésében azt írta, hogy a következő napon dől el a tárgyalások sorsa. Az izraeli katonai rádió idézte Azzam al-Ahmad, a palesztin küldöttség vezetőjét, aki szerint, "ha Izrael nem tér vissza, akkor már vasárnap elhagyják Kairót”.

A gázai fegyveres szervezetek szombaton is rakétákkal lőtték a szomszédos izraeli területeket, Jeruzsálem pedig légi és szárazföldi tüzérségi csapásokkal válaszolt, éjszaka főként a Hamász állásait lőtte Gázavárosban.
Az övezet melletti kibucok lakóinak nagy része nem hajlandó hazaköltözni otthonába a továbbra a rakéta- és aknatámadások miatt. A Nahal Óz nevű kibuc lakói egységesen megtagadták a visszatérést. Közölték, mindaddig az ország északi részén maradnak, amíg nem áll helyre a nyugalom lakóhelyükön.

A kairói tárgyalások azért szakadtak meg, mert a Hamász az Izrael és Egyiptom által 2007-ben, a Hamász erőszakos gázai hatalomátvételekor közösen meghirdetett gázai blokád azonnali, teljes feloldását követeli, de Izrael csak akkor hajlandó megnyitni az övezet határait, ha a Hamász beleegyezik azok ellenőrzésébe, valamint a palesztin szervezetek lefegyverzésébe.

Izraelben „kifárasztó háborúnak” nevezik a Hamásznak azt a taktikáját, hogy szórványosan lövi az övezettel szomszédos területeket. Egy névtelenül nyilatkozó jeruzsálemi vezető a közszolgálati rádió szerint azt mondta, hogy „ha a Hamász Izrael kifárasztására törekszik, abba saját maga fog jobban belefáradni.”

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com