Háárec: a Bild kérésére Netanjahu csempészte ki Németországból az auschwitzi tábor eredeti tervrajzait

A Bild című német újság kérésére Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csempészte ki Németországból 2009-ben az auschwitzi koncentrációs tábor eredeti építészeti terveit, amelyekre a német lap talált rá a feketepiacon, de amelyekről Berlin akkoriban azt állította, hogy a német államot illetik - állítja az újság akkori főszerkesztője egy interjúban, amelyből részleteket átvett a Háárec című izraeli lap szerdai száma.

Kai Diekmann a Spicc című héber nyelvű berlini újságnak nyilatkozva elmondta, hogy a tervek a II. világháború háború utáni zűrzavaros időkben előbb a kelet-német titkosszolgálatot vezető Erich Mielkéhez kerültek, majd 1989-ben, a két Németország újraegyesülése után máig tisztázatlan körülmények között a feketepiacon kötöttek ki. A Bild ott vásárolta meg őket hét évvel ezelőtt.

háárec

Egy másik német lap úgy tudja, hogy a tervek az azokat készítő egyik építész birtokában voltak, és tőlük vette meg az újság.

Bármelyik változat igaz, mindenképpen huszonkilenc eredeti, 1941-ben készült tervrajzról van szó, s az egyiken Heinrich Himmlernek, az SS vezetőjének aláírása is látható.

A Bild értesítette a német hatóságokat a dokumentumok megszerzéséről, mire a belügyminisztérium és a szövetségi levéltár közölte vele, hogy azok a német államnak mint a Harmadik Birodalom örökösének a tulajdonát képezik, és a levéltárhoz kell kerülniük, amely megvizsgálja eredetiségüket. Figyelmeztették a lapot, hogy ha bárki el akarná vinni őket az országból, az ellen büntetőeljárást indítanak.

Diekmann viszont - mint mondta - meg volt győződve arról, hogy a terveknek a jeruzsálemi Jad Vasem múzeumban a helyük. Arra a következtetésre jutott, hogy olyan embert kell találnia a tervek kicsempészésére az országból, akit bizonyosan nem tartóztatnak fel a határon.

"Megkérdeztük Netanjahutól, hogy eljönne-e Berlinbe egy ceremóniára, amelyen ünnepélyesen átadjuk neki a tervrajzokat, és igennel felelt - emlékezett Diekmann. A Háárec arról nem értesült, hogy Netanjahu tudta-e: a dokumentumok törvénytelenül, az izraeli kormányfő diplomáciai védettségét kihasználva kerültek ki Németországból.

Az ünnepélyes eseményre 2009. augusztus 27-én került sor Netanjahunak és a Jad Vasem igazgatójának, Avner Salevnek a részvételével a Bildet kiadó Axel Springer vállalat székházában. "Aki nem emlékezik a múltra, az elronthatja a jövőt. A német népnek súlyos szégyene van, ez a gonosz tervrajza volt, amelyről úgy gondoljuk, hogy a Jad Vasemben kell lennie, és nem itt" - mondta Diekmann az interjúban.

Netanjahu egy hónappal később az ENSZ Közgyűlésében elmondott beszédében támadta a holokauszttagadó iráni elnököt, Mahmúd Ahmedinezsádot, és az ő álláspontja cáfolatára bemutatta az egyik tervrajzot. "Hamisítványok-e ezek a tervek Auschwitz-Birkenauról, ahol zsidók millióit ölték meg?" - kérdezte az izraeli kormányfő a pulpitusról.

A tervrajzokat később háromszor is kiállították a Jad Vasemben, egy részük bekerült az állandó kiállítás anyagába, a többit most az intézmény archívumában őrzik.

A német hatóságok nem indítottak eljárást a Bild ellen a tervek kicsempészéséért, sőt Angela Merkel német kancellár azt mondta, megindító a Bild kezdeményezése, hogy ajándékba adta őket a Jad Vasemnek.

A Háárec az ügyben megkérdezte a múzeumot, amely úgy válaszolt, hogy a Bild rendezte a tervek tulajdonjogát a német szövetségi archívummal, a Jad Vasem pedig átadta a német levéltárnak a dokumentumoknak egy eredetivel megegyező minőségben készült másolatát, és az intézménynek soha nem volt követelése velük szemben.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com