Háárec: de facto létrejött a fegyverszünet a Hamász és Izrael között

A Háárec című újság honlapja szerint a Hamász egyetértett a tűzszünettel, az izraeli hadsereg pedig tiszteletben tartja a megállapodást mindaddig, amíg nem lőnek az övezetből.

Az izraeli indoklás szerint azért fogadják el az egyezményt, mert nem kívánják kínos helyzetbe hozni Egyiptomot, mert szeretnék megőrizni Kairó közvetítő szerepét. Amennyiben viszont kiújulnak a gázai támadások, akkor Izrael hevesebben fog válaszolni - közölték meg nem nevezett jeruzsálemi illetékesek a lappal. Korábban több izraeli miniszter is úgy nyilatkozott, hogy nem született tűzszüneti megállapodás. Az övezet szomszédságában lévő településeken a gyerekek negyede nem ment iskolába szerdán, noha a hadsereg polgári védelmi parancsnoksága közölte, hogy az oktatás zavartalan.



Kedd reggel óta mintegy száz aknagránátot és rakétát lőttek a Gázai övezetből Izrael felé, de ezek túlnyomó többségét elfogta és megsemmisítette a Vaskupola nevű rakétaelhárító védelmi rendszer. Izrael csaknem harminc légicsapást mért a gázai fegyveres szervezetek infrastruktúrájára, de ezeket a 10-es tévé híradása szerint előzőleg kiüríthették a támadásoktól tartva, és ezért nem érkeztek jelentések palesztin áldozatokról.

Kedden történt az eddigi legsúlyosabb, a Gázai övezetből Izrael ellen irányuló fegyveres támadás, miután a 2014-es Erős szikla hadművelet óta eltelt négy évben összesen mintegy hatvan rakétát és aknagránátot lőttek Izraelre az övezetből.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com