Háárec: nem kerülhet le a napirendről a kétállami megoldás

A lap csütörtöki számában az egyik szakértő, Barak Ravid úgy fogalmazott, hogy a sajtótájékoztató "belső ellentmondásaiból mindennél világosabban kiderült", hogy Donald Trump és emberei "legjobb esetben is csak igen korlátozottan ismerik" az izraeli-palesztin konfliktust, és nagyon messze vannak az összefüggő stratégia kidolgozásától.

Az egyállami (közös izraeli-palesztin államalakulatra épülő) megoldás elfogadásával Trump felvetette Izrael kétnemzetiségű országgá alakításának lehetőségét, ami ellentétes a cionizmus gondolatával, noha ennek jelentőségét ő maga valószínűleg nem ismerte fel. Belső ellentmondást jelez, hogy ugyanakkor a telepesépítkezések korlátozását is kérte Netanjahutól, akárcsak elődje, Barack Obama 2009-ben.



Egy másik elemző, Hemi Salev szerint Benjámin Netanjahu teljes joggal mosolygott elégedetten az újságírók előtt, hiszen még soha nem fogadták ekkora tisztelettel a Fehér Házban.
Salev úgy látja, az is örömmel töltheti el az izraeli kormányfőt, hogy Obamával szemben Trump szinte semmit sem tud a közel-keleti viszályokról, és így ő határozhatja meg az amerikai elnök tudásának alapjait.

Salev szerint azonban a kétállami megoldás mindenképpen visszatér, mert ha regionális békében gondolkodnak is, az átfogó egyezményben részt vevő arab államok nem mondanak le a palesztin állam létrehozásáról. Ezért előbb-utóbb elkerülhetetlenül konfliktusok fognak kialakulni Jeruzsálem és Washington között, és a kapcsolatok "hőfokában" a sajtótájékoztató emelkedett hangulata után visszaesés következik - vélekedett Salev.

Cvi Barel elemzésében azt hangsúlyozta, hogy - a washingtoni sajtótájékoztatón megfigyelt optimizmus ellenére - az egész térségre kiterjedő békeegyezmény valójában csak Benjámin Netanjahu vágyálma, ugyanis az arab államok a kapcsolatok normalizálásához előfeltételként szabták meg az izraeli visszavonulást Ciszjordániából.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com