Háárec: Washingtonban Kerry nem fogadta Jaalont

Washingtonban nem bocsájtották meg Móse Jaalon izraeli védelmi miniszternek John Kerry amerikai külügyminisztert bíráló kijelentéseit, s megakadályozták legmagasabb szinten tervezett megbeszéléseit - írta vasárnap a Háárec című izraeli újság.

háárecA lap szerint az amerikai kormányzat elutasította Jaalonnak azt a múlt heti kérését, hogy amerikai látogatásán tárgyalhasson John Biden elnökhelyettessel, John Kerry külügyminiszterrel és Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadóval.

A lépést kiszivárogtató amerikai kormányzati körök a történteket az izraeli védelmi miniszternek az utóbbi hónapokban tett megnyilatkozásaival magyarázták. Jaalon korábban ugyanis élesen támadta Kerryt az izraeli-palesztin viszály rendezésében tett lépéseiért.

Az izraeli védelmi tárca vezetője találkozhatott amerikai kollégájával, Chuck Hagellel, valamint az Egyesült Államok ENSZ nagykövetével, Samantha Powerrel. Állítólag Washington ez utóbbit próbálta megakadályozni, figyelmeztetése azonban csak akkor jutott el Powerhez, amikor az már egyeztette találkozóját az izraeli politikussal.

A Háárec szerint Washington csak azután szivárogtatta ki a miniszteri találkozók elutasítását, az izraeli védelmi miniszter nyilvános megalázását, hogy Jaalon elutazott az Egyesült Államokból.

Az izraeli védelmi miniszter a Háárec szerint még amerikai útja előtt megpróbálta javítani a légkört azzal, hogy dicsérte az országának nyújtott washingtoni segítséget, továbbá amerikai útján a The Washington Post című lapnak adott interjújában hangsúlyozta, vége a Kerryvel kialakult válságnak.

Az elutasítások amerikai nyilvánosságra kerülése meglepte az izraeli politikust, de hivatala tartózkodott annak kommentálásától.

Jaalon számos hibát követett el Amerikával szemben az izraeli lap szerint: először januárban „messianisztikus megszállottsággal” vádolta meg John Kerryt a Jediót Ahronót című izraeli újságban, amelyért utólag bocsánatot kért.
Később, márciusban egy zárt körű megbeszélésen elhangzott, de a Háárec tudomására jutott és nyilvánosságra hozott beszédében Obama Iránnal kapcsolatos politikáját bírálta, azt sugallva, hogy az amerikai elnök utódjára szeretné hárítani a kellemetlen ügy megoldását.

Jaír Lapid pénzügyminiszter szombaton egy tel-avivi rendezvényen elismerte, hogy válság van az izraeli-amerikai kapcsolatokban. „Ezek létfontosságú kapcsolatok, és mindent el kell követnünk azért, hogy kikerüljünk a válságból és visszatérjünk a jó kapcsolatokhoz”, mondta Lapid.

„Néha tudnunk kell köszönetet mondani, felelősséggel és tisztelettel kell viselkedni Izrael és Amerika kapcsolatában” - tette hozzá az izraeli pénzügyi tárca és a Jes Atíd (Van Jövő) párt vezetője.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com