Iráni atomprogram - Izrael üdvözölte az amerikai kongresszus iráni döntését

Juvál Steinic, az izraeli kormány stratégiai ügyeinek minisztere szerint jó kompromisszum az a washingtoni törvényjavaslat, amely kongresszusi jóváhagyásra kötelezi az amerikai kormányt az Iránnal kötendő végleges szerződés esetén, mert akadályként szolgálhat egy rossz egyezmény ellen.

netanjahu_izraelAz amerikai szenátus külügyi bizottsága kedden egyhangúlag megszavazott egy kompromisszumos törvénytervezetet, amely 52 napra csökkentené a kongresszus rendelkezésére álló időszakot az iráni nukleáris program korlátozásáról megkötendő megállapodás mérlegelésére.

Steinicnek a közszolgálati rádió szerda reggeli műsorában elhangzott szavai szerint ezek után az amerikai vezetés és tárgyalóküldöttség jelentősebb erőfeszítéseket fog tenni a lehetséges rések betömésére, "egy jobb vagy legalábbis elfogadható megállapodás elérésére".

Úgy vélte, ez egyben az izraeli diplomácia eredménye is, mert a szavazásban részt vevő szenátorok maguk is azt mondják, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek a washingtoni kongresszusban március 3-án elhangzott beszéde meghatározó volt a törvényjavaslat elfogadásában.

A rádióban szintén megszólított Omer Barlev, az ellenzéki Cionista Tábor kneszetképviselője ugyanakkor elutasította Steinic állításait. Kijelentette, hogy a szenátusban elért egyetértés így is, úgy is megszületett volna, s hangsúlyozta, hogy Netanjahu követeléseinek többsége nem szerepel a törvény megfogalmazásában.

Sőt, az ellenzéki honatya szerint Netanjahu az amerikai kormánnyal fennálló vitája miatt elvesztette befolyását a nukleáris egyezmény ügyeiben.

MTI

Hozzászólások

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

Elhunyt Simon Peresz

Elhunyt Simon Peresz

Pénteken temetik Simon Pereszt, a kilencvenhárom éves korában elhunyt Nobel-békedíjas volt izraeli államelnököt. Barack Obama amerikai elnök már jelezte részvételét a temetésen - jelentette a katonai ...

http://ujhazak.com