Izrael a Hamászt teszi felelőssé a tavalyi gázai háborúról kiadott jelentésében

Izrael megvédi a hadsereg harci cselekményeit és a Hamászt okolja az áldozatokért a tavalyi gázai háborúról kiadott vasárnapi jelentésében.

"A Hamász a felelős – direkt módon a felelős a civil áldozatok magas számáért" - állította Dori Gold, az izraeli külügyminisztérium igazgatója a több minisztérium által összeállított és tárcája által kiadott jelentést ismertetve.

0

"A Hamász a civil infrastruktúra szívében helyezte el katonai létesítményeit" - indokolta álláspontját az izraeli jelentés, amelyet a közeljövőben megjelenő ENSZ-jelentésre válaszul állítottak össze Jeruzsálemben.

A Hamász "helyben maradásra kényszerítette a civileket a háborús övezetekben akkor is, ha az izraeli hadsereg távozásra szólította fel őket" a dokumentum szerint, amely a tavaly nyáron ötven napig tartó háborúról szól.

Több mint kétezer egyszáz palesztin és hetvenhárom izraeli, közülük hatvanhat katona lelte halálát a háborúban.

Jeruzsálem szerint a hadművelet védekező jellegű volt, amelyet a Gázai-övezetből Izraelre lőtt fokozódó rakéta és gránátlövedékekre válaszul indítottak, miután Jeruzsálem folyamatos erőfeszítései kudarccal végződtek az eszkaláció megakadályozására.

A jelentés részletezi a hadművelet kezdetén tűzszünet elérésére tett izraeli kísérleteket, amelyek eredménytelensége tavaly július 17-én a szárazföldi erők bevetéséhez vezetett.

Az izraeli kormány hetek óta dolgozott álláspontja elkészítésén, hogy megjelentetésével a Hamászra hárítva a felelősséget a civil áldozatok magas számáért elejét vegyék az esetleges háborús bűnökről szóló Izrael elleni vádaknak.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök vasárnap a jelentésről azt mondta hogy +az igaz tényeket jelenít meg, hogy a hadsereg lépései megfeleltek a nemzetközi jognak".

"Aki automatikusan, alaptalanul Izrael ellen akar vádaskodni, az vesztegesse idejét az ENSZ jelentésével"- jelentette ki az izraeli kormányfő a kabinet vasárnapi ülésén.

Az ENSZ emberi jogi tanácsa által felkért bizottság hamarosan megjelenő jelentése várhatóan jogi alapot teremt a palesztinok számára, hogy háborús bűnökkel vádolják meg Izraelt a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt.

Izrael tavaly novemberben bejelentette, hogy nem vesz részt a bizottság munkájában, mert elfogultnak tartja. A kormány a bizottság "Izraellel szembeni rögeszmés ellenérzéseire" hivatkozott, valamint a testület azóta visszavonult vezetőjének a zsidó államot és annak vezetőit bíráló szavaira.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com