Izrael megnyitotta a szombati rakétatámadás után lezárt gázai határátkelő helyeit

Izrael újra megnyitotta hétfőn a Gázai övezetbe vezető átkelőhelyeit, amelyeket előző nap Móse Jaalón védelmi miniszter utasítására lezárt – értesült a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

izraeli zászlóA miniszter az övezetből szombat este Askelon városára kilőtt rakéta miatt döntött a lezárás mellett.
Az övezet északi csücskénél, Ereznél lévő személyforgalmi, és az övezet Egyiptommal határos déli sarkában, Kerem Salomnál található áruforgalmi átkelőhelyet hétfőn egyaránt megnyitották - közölte a hadsereg szóvivője az MTI tudósítójával.

Szami Turdzsemán tábornok, a hadsereg déli egységeinek főparancsnoka a Gázai övezettel szomszédos önkormányzatok vezetőivel tartott vasárnap esti megbeszélésen azt mondta, hogy nem lehet felrúgni a megállapodásokat, újabb háborút indítani Gáza ellen és felszámolni az Erős Szikla hadművelet eredményeit egy lázadó szervezet néhány rakétája miatt.

Turdzsemán a Jediót Ahronót című újság webes változata, az Ynet szerint azt is kijelentette, hogy Izrael továbbra is az övezetet 2007 óta irányító Hamászt tekinti felelősnek a Gázai övezetben történtekért, ugyanakkor úgy tudják, hogy a Hamász nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy rákényszerítse akaratát arra a szalafista szervezetre, amely múlt héten rakétákat lőtt Izraelre.

Az Askelonra irányzott, de lakatlan területen földet érő rakétáért - akárcsak a szerdai támadásért - egy "Omer Hadid Bét al-Kudsz Sejk Osztaga" nevű gázai szalafista csoport vállalta a felelősséget, amely üzenete szerint a Hamász börtönében és az izraeli börtönökben éhségsztrájkot folytató tagjaiért támadta Izraelt.

Szombaton a csoport egyik vezetője azzal fenyegetőzött, hogy felszámolja az Izrael és a Hamász között szeptemberben létrejött tűzszünetet, ha a Hamász nem enged szabadon több tucat frissen elfogott szalafista harcost. A szalafisták az iszlamista mozgalmon belül egy puritánabb, konzervatívabb vonalat képviselnek, a Hamász radikálisabb ellenzékét alkotják.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com