Izraelben Ariel Saron hétfői temetésére készülnek

Izrael vasárnap és hétfőn búcsút vesz egykori háborús hősétől, majd a hadsereg gázai kivonulását levezénylő miniszterelnökétől, a nyolc év kóma után 85 éves korában szombaton meghalt Ariel Sarontól.

asVasárnap déltől este hatig a kneszet épületénél búcsúzhatnak el az izraeliek a legendás tábornoktól, aki előbb jobboldali politikusként a telepeket építette, majd később miniszterelnökként egyoldalú lépéssel a heves jobboldali tiltakozás dacára kiköltöztette a telepeseket a Gázai övezetből.

A hivatalos állami búcsúztatás hétfőn délelőtt lesz szintén a kneszetnél, ahol hétfőn és kedden minden bizottsági ülés elmarad. A katonai tiszteletadás részeként hat tábornok emeli vállára koporsóját.

Beszédet mond Benjámin Netanjahu kormányfő, Simon Peresz államelnök, Juli Edelstein parlamenti elnök, a család két képviselője, valamint két külföldi vendég, Joe Biden amerikai alelnök és a Tony Blair volt brit miniszterelnök – közölte a Limor Livnat kulturális és sportminiszter vezette, a temetést irányító minisztériumok közti bizottság.

A szertartásra Izraelbe érkezik többek között Jiri Rusnok cseh miniszterelnök, Szergej Nariskin, az orosz állami duma elnöke, Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter, Jorge Fernández Díaz spanyol belügyminiszter, Chris Alexander, Kanada állampolgársági és bevándorlási ügyek minisztere és más nemzetközi méltóságok.

A ceremónia után katonai díszkonvoj szállítja a koporsót a családi birtokra, a Gázai övezethez közeli Szikomor-tanyára, ahol délután Brassóból elszármazott felesége, Lili mellé temetik. A katonai konvoj útközben megáll Latrunnál, ahol a hadsereg vezérkara rendkívüli ülést tart, és ahol az elhunyt miniszterelnök az 1948-as függetlenségi háborúban fiatal katonaként súlyosan megsebesült.

Délután a temetési szertartás nyilvános lesz, ezreket várnak a Negev-sivatag északi részébe, és a hatóságok komoly tömegek fogadására készülnek a kneszetbeli tiszteletadáshoz is.

Miközben a kerítés izraeli oldalán gyászolnak, a Gázai övezetben Saron halálhírére cukorkákat osztogattak. Hán-Júniszban városban az utcákon ünnepeltek és a halott fényképeit égették. Az övezetet uraló Hamász "történelmi pillanatnak" nevezte halálát, amely "egy olyan bűnöző eltűnését jelzi, akinek kezéhez palesztinok vére tapad".

A palesztin Majan hírügynökség szerint a "bulldózernek" csúfolt Saronra a palesztinok és sok más arab úgy emlékezik, mint aki több országban vérengzésekben vett részt és azokat irányította, valamint évtizedekig elnyomta a palesztin nemzeti mozgalmat.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com