Izraelben negyedével magasabbak az élelmiszer árak, mint az EU-ban

Izraelben 25 százalékkal magasabbak az élelmiszerárak, mint az Európai Unióban, ezért a piac liberalizálást tervezik, írta az Iszrael Hajom (Izrael Ma) című újság szerdán.

201108082058_izraelAz új törvény célja a verseny ösztönzése az élelmiszeriparban, különösen a jelenleg monopóliumok uralta tejiparban és az üditőitalok ágazatában. A pénzügyminiszter megígérte, hogy az árak csökkentéséért alacsonyabbá teszik az élelmiszerek, különösen a tejtermékek behozatali vámjait, valamint több import engedélyt adnak ki, ami reményeik szerint mintegy 15 százalékkal mérsékli majd az árakat. A javaslatot Jair Lapid pénzügyminiszter és Naftali Bennett gazdasági miniszter jegyzi.

Az izraeli drágaságot elrettentő adatokkal bizonyította a kneszet tudományos kutatóközpontjának a pénzügyi és gazdasági bizottság közös élelmiszer bizottságához beadott jelentése.

A jelentés szerint az utóbbi nyolc évben 16 százalékkal emelkedtek Izraelben az élelmiszerárak, szemben az EU 1,6 százalékos drágulásával. Az áremelkedés a töröknek kétszerese, a belgiuminak nyolcszorosa, a franciának pedig harminckétszerese volt ebben az időszakban.

Az idén ráadásul kétszáz százalékkal magasabb zöldség és gyümölcs árakra lehet számítani a december eleji ítéletidő miatt, valamint mert néhány hónapon belül megkezdődik a zsidó vallás megkövetelte sabbati év, ugyanis a hagyomány szerint minden hetedik évben parlagon kell hagyni a földeket.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com