Izraeli lapok a pápa szentföldi látogatásáról

Az izraeli lapok kedden a pápai zarándoklat értékelésekor kiemelik a Jad Vasemben, a holokauszt-emlékmúzeumban történteket és a vallási célú utazás politikai tartalmát. Az izraeli médiában a pápalátogatást a jelentőségéhez képest meglehetősen háttérbe szorította a brüsszeli merénylet, de kedden mégis több újságban megjelentek értékelő írások.

jvA Jiszráél Hajóm (Izrael ma) című lap szerint noha Ferenc pápa eredetileg vallási jellegűnek hirdette zarándoklatát, céljaitól kétszer is eltérve a politika arénájába került. Először akkor, amikor Betlehemben a palesztinok a biztonsági kerítéshez vitték, másodszor pedig amikor a terror áldozatainak emlékművéhez vitte az izraeli vezetés. "A béke levegőjét akarta hozni, ehelyett az errefelé szokásos propagandacsatába került" - írta a lap.

A harc a teológia területén is megjelent: Betlehemben közölték vele, hogy Jézus palesztin volt, Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő viszont arról beszélt, hogy Jézus zsidó volt, aki tudott héberül. Mégis, a lap szerint várhatóan elsősorban a Jad Vasemben, a holokauszt-emlékhelyen elmondott szavait fogja megőrizni a történetírás. A pápa ott nem azt kérdezte, hol volt Isten a zsidóüldözések és tömeggyilkosságok idején, hanem hol volt Ádám, az ember azokban az időkben, s kijelentette, hogy mindez soha többé nem ismétlődhet meg.

Ferenc pápa a soá héber szót használta a holokausztra, s elkülönítette minden más történelmi eseménytől. Emellett muzulmán vallási vezetők előtt kétszer is kijelentette, hogy Isten nevét nem szabad az erőszak és a terror nevében felhasználni, s ezért lehet, hogy a látogatásból nem csak az imákra, hanem nyilatkozataira is emlékezni fognak - vélekedik a cikkíró.

A Jediót Ahronót című újság szerint a muzulmánok nem tudták elfeledni a keresztes háborúk sötét korszakát, amelyek az akkori pápa felhívásával kezdődtek 1095-ben, a zsidók pedig nem tudnak megszabadulni attól a gondolattól, hogy a holokauszt idején XII. Pius hallgatott.

A helyi keresztény kisebbség az arab tavasz nyomán kialakult jelenlegi nehéz helyzetére gondolt, s a látogatás nyomán előkerültek a palackba zárt vallási szellemek. A cikk szerint a békezarándoklatban összevegyült egymással a vallás és a politika, a jelenlegi közel-keleti háborús viszonyok közepette a pápa békeimáját megfosztja tartalmától a szíriai népirtás, a keresztényüldözés és a zsidógyűlölet. "És mégis reménykedni kell, hogy imája valóra válik" - zárul az írás.

A Háárec című lap szerint az izraeli vezetők "propaganda-aprópénzre" váltották a pápalátogatás történelmi lehetőségét, amely süketek párbeszéde lett. A pápa tiszteletről és a vallások közti párbeszédről szólt, mire a főrabbik a zsidóságot dicsőítették. Az egyik oldal mély önvizsgálatról szólt, a másik viszont az izraeli vallásszabadságot hangoztatta, s az iszlám terror elítélését kérte a pápától.

A szerzők szerint Benjámin Netanjahu politikai álláspontjának magyarázatával foglalkozott, főként mivel rendkívül zavarta az egyházfőnek a betlehemi biztonsági falnál vasárnap elmondott imája, és az arról készült, a világsajtóhoz eljutó fényképek. A pápai zarándoklatból adódó feladathoz a Háárec szerint csak Simon Peresz államelnök alkalmazkodott, amikor rezidenciáján a békéért, az ember felemelkedéséért mondott közös ima fontos alkalmának nevezte Ferenc pápa látogatását.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com