Jeruzsálemi és telepes lakások építését engedélyezték Izraelben

Az izraeli kormány újabb lakások építéséről döntött a Maále Adumim nevű ciszjordániai telepes városban és Kelet-Jeruzsálemben - értesült a Háárec című újság hétfőn.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Avigdor Liberman védelmi miniszter engedélyt adott ötszázhatvan telepes lakás felépítésére Ciszjordániában a Holt-tengerhez vezető út mentén, a Kelet-Jeruzsálemtől keletre fekvő, javarészt zsidók lakta Maále Adumim nevű városban.

háárec

A bejelentés előtt több jobboldali politikus ennek a telepes városnak az annektálására szólította fel az izraeli kormányt. Maále Adumim polgármestere megköszönte Netanjahunak az újabb lakások engedélyezését, de kijelentette, hogy egy efféle "csekély gesztus" nem elég.

A Likud egyik politikusa, Joáv Kis pedig bejelentette, hogy két héten belül törvénytervezetet terjeszt a kneszet elé a város Izraelhez való csatolásáról.

"A terrorizmus csak akkor szűnik meg, ha a palesztinok megértik, hogy itt is maradunk. Itt az idő kijelenteni, hogy Maále Adumim éppen ugyanolyan város, mint a többi izraeli város"- jelentette ki a politikus.
Maále Adumim mellett jóváhagyták több száz otthon létesítését a kelet-jeruzsálemi zsidó lakónegyedekben is: kétszáznegyven lakás épülhet Giló, Ramot, Har Hóma és Piszgát Zeév nevű városrészekben.

A zsidó lakosságnak szánt otthonokkal egy időben engedélyezték hatszáz lakás építését a palesztinok lakta Bét Cafafa nevű kelet-jeruzsálemi lakónegyedben is. Ezt a döntést élesen bírálta a Jeruzsálem ügyeiért felelős miniszter, Zeév Elkin, a kormányzó jobboldali Likud párt politikusa. Szerinte ugyanis csak akkor szabadna jóváhagyni az arab otthonok megépítését, ha ugyanazon lakónegyed másik tervbe vett részén, Givát Hamatoszban is megépül legalább kétezer, zsidóknak szánt lakás.

Két nappal korábban a kormány engedélyt adott negyvenkét lakóegység létrehozására a Hebron melletti Kirjat-Arba nevű telepen, válaszul a múlt héten ott elkövetett merényletre. Ezt a telep-bővítési tervet egyszer már jóváhagyták, de akkor nem jelentkezett egy építési vállalkozó sem a tervek kivitelezésére.

A palesztinok, a nemzetközi közösség és a nemzetközi diplomáciai szervezetek elítélik az izraeli kormány által engedélyezett kelet-jeruzsálemi és ciszjordániai telepes-építkezéseket, mert ezen az 1967-ben Jordániától elfoglalt területen és Gázai övezetben tervezik az önálló palesztin állam létrehozását.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com