Megkezdte izraeli látogatását Martonyi János külügyminiszter

Martonyi János külügyminiszter a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt intézet felkeresésével hétfőn megkezdte kétnapos izraeli látogatását, amelynek során izraeli és palesztin vezetőkkel találkozik.

Martonyi János külügyminiszterA külügyminiszter a múzeumban elhelyezte az emlékezés koszorúját a II. világháború zsidó áldozatainak emlékére égő örökmécsesnél, majd a másfél millió meggyilkolt gyermek emlékművénél néhány mondatot írt be az intézmény emlékkönyvébe.

A hivatalos program szerint Martonyi János ezután tárgyal Avigdor Liberman külügyminiszterrel, majd a nap folyamán fogadja őt Benjámin Netanjahu miniszterelnök is.

A megbeszéléseken - mint a magyar külügyminiszter az MTI tudósítójának elmondta - várhatóan szóba kerül a nagyhatalmak és Irán között Genfben aláírt nukleáris egyezmény is, amelyet az izraeli miniszterelnök vasárnap történelmi hibának minősített.

Martonyi János ugyancsak hétfőn Rámalláhban tárgyal Rijád al-Malkival, a palesztin külügyi tárca vezetőjével, majd Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével is.

A külügyminiszter Jeruzsálemben találkozik a helyi magyar ajkú közösség képviselőivel, majd kedden Betlehembe látogat, ahol az al-Kader nevű, fogyatékos gyerekeket oktató iskolának adományt ad át. Később megtekinti a Születés Templománál folyó építkezést, ahol a tetőszerkezet felújításához elsőként Magyarország nyújtott pénzügyi forrást, és a munkálatok vezető főépítésze Magyarországon folytatta egyetemi tanulmányait.

Martonyi János látogatásának utolsó programja várhatóan az izraeli Weizmann tudományos kutatóintézet megtekintése lesz, ott a vezetőségen kívül találkozik az intézmény magyar ösztöndíjasaival is.

A külügyminiszter látogatásának első napján a Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság közölte Martonyi János angol nyelvű beszédét, amelyet a „Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában” című konferencián Budapesten mondott el.

Martonyi János utoljára 2010 novemberében járt Izraelben és a Palesztin Hatóság területén.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com