Netanjahu izraeli vízgazdálkodási technológiát ajánlott az iráni lakosságnak

A Youtube videómegosztó portálra feltöltött angol nyelvű üzenetben az izraeli kormányfő bejelentette, hogy országa - szemben az általa kegyetlennek és elnyomónak nevezett teheráni rezsimmel - az iráni nép oldalán áll, és segíteni szeretné neki.

Netanjahu az izraeli csepegtetős öntözési technológiát ajánlotta fel, és azért csak interneten keresztül, mert - mint mondta - sajnos az izraeliek személyesen nem utazhatnak a perzsa államba. A Netanjahu által ajánlott új, perzsa nyelvű honlapon a szennyvíz visszaforgatási technológiájának részleteit, valamint korszerű öntözési eljárásokat mutatnak be szakemberek, hogy ezzel segítsenek az irániakon.



A videóüzenetre hamar felfigyeltek a nemzetközi diplomácia köreiben is, s elsőként Ri Jong Ho észak-koreai külügyminisztert késztette megnyilatkozásra, amit megrökönyödéssel fogadtak Izraelben. Az észak-koreai politikus Twitter-üzenetében bűnözőnek és "büdös cionistának" titulálta az izraeli kormányfőt, akit azzal vádolt, hogy a Gázai övezet lakóit öli.

Irán vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah szintén a Twitteren válaszolt a segítségnyújtásra a Jediót Ahoronót című újság honlapja, a ynet szerint. Hamenei a "cionista rezsim gyerekgyilkos miniszterelnökének" nevezte Netanjahut, aki szerinte bűncselekményeket követ el a Gázai övezetben és Jeruzsálemben.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com