Netanjahu szerint Izrael nem hagyja, hogy katonáit a hágai bíróság elé állítsák

„A palesztinok az összetűzést választották, de nem fogunk ölbe tett kézzel ülni” - jelentette ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök az izraeli kormány vasárnapi szokásos ülésének kezdetén.

netanjahu_izrael„Nem hagyjuk, hogy a hadsereg katonáit és tisztjeit a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé citálják” - indokolta a kormányfő a Palesztin Hatóságnak járó vám- és adóbevételek folyósításának felfüggesztését, Izrael válaszát a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbírósághoz benyújtott pénteki palesztin csatlakozási kérelemre.

"A Palesztin Hatóság vezetőit kell elszámoltatni, mert szövetségre léptek a Hamász háborús bűnöseivel” - tette hozzá Netanjahu a jeruzsálemi közszolgálati rádió értesülése szerint.

Avigdor Liberman külügyminiszter szintén vasárnap Izrael "cserbenhagyásával" vádolta az európai országokat a külföldre akkreditált izraeli nagyköveteknek tartott előadásán.

„Az Európai Parlament vitáján elhangzott hazugságok Cion bölcseinek jegyzőkönyvére emlékeztetnek”- állította Liberman, aki ezáltal antiszemitizmussal bélyegezte meg az európai politikusokat, a huszadik század eleji, zsidó világuralmi törekvéseket hangoztató antiszemita pamflet-hamisítványra utalva.

Az izraeli diplomácia vezetője kiemelte Svédországot és Írországot, ahol a törvényhozások a Palesztin Állam elismerését sürgették. Lépéseiket az 1938-as helyzethez hasonlította, amikor Nagy-Britannia és Franciaország a háború megelőzése érdekében - mint utóbb bebizonyosodott, tévesen – kiegyezett a náci Németországgal.

„Svédország és Írország viselkedése irányunkban ahhoz hasonlítható, ami Csehszlovákia feldarabolásához vezetett”- fogalmazott Avigdor Liberman.

A külügyi tárca vezetője az európai szövetségesek fontosságát is hangsúlyozta beszédében. Bejelentette, hogy szerinte „2015-ben nem a palesztinok, Irán vagy az arab államok a mi nagy kihívásunk, hanem a nyugat-európai országok”.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com