Obama kibékítette az izraeli és a török kormányfőt

Barack Obama békülésre bírta az izraeli és a török kormányfőt, az Egyesült Államok két szövetségesét.
Az amerikai elnök pénteken hagyta el Izraelt, látogatása hatalmas sikereket aratott.


Az Egyesült Államok elnöke nem csupán beszédeket tartott izraeli útja alatt, de váratlan diplomáciai húzásként  rábírta a kibékülésre az izraeli és a török kormányfőt.
Emellett úgy érzi, tudott hatni a ciszjordániai telepbővítések létrehozásának leállítására, ahol a palesztinok független államukat létre kívánják hozni.

Az amerikai elnök célja láthatóan az, hogy a helyzet ne romoljon tovább.
Így a távoli jövőben lehetséges lehet egy átfogó palesztin- izraeli békemegállapodás.
Benjámin Netanjahu úgy nyilatkozott Obama látogatása kapcsán, hogy a légkör sokkal jobb volt, mint eddig bármelyik találkozójukon és azt a benyomást keltette, hogy tényleg mindent elölről akar kezdeni.

A két vezető közös szerdai sajtóértekezletén Netanjahu kitért arra, meggyőződése, hogy Obama komolyan gondolja, amit mond.
A találkozó egyik fő témája az iráni atom volt. Izrael, valamint a nyugati nagyhatalmak úgy vélik,  Irán atomarzenál létrehozására készül.
A másik fő témává az izraeli- török viszonyok rendezése vált, bár ez nem volt kifejezett része a néhány napos látogatásnak.

Obama pénteken telefonhívást kezdeményezett Netanjahu és Recep Tayyip Erdogan török kormányfő között, így Washington két szövetségesének sikerült leküzdenie azt a diplomáciai válságot, amit 2010-ben a Gázai övezetbe tartó segélyflottilla török vezérhajója elleni, kilenc török halálát okozó izraeli kommandós támadás idézett elő.
A kapcsolat rendezése pozitív hatással lehet a szíriai polgárháború megfékezésének koordinálására is.

forrás: nytimes.com

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com