Palesztin fiatalok csaptak össze izraeli rendőrökkel a jeruzsálemi Mecsetek terén

Összecsapások törtek ki palesztin fiatalok és az izraeli biztonsági alakulatok között a jeruzsálemi Mecsetek terén vasárnap reggel, a zsidó óév utolsó napján.

Az izraeli közszolgálati rádió értesülése szerint több tucat muzulmán fiatal kövekkel és petárdákkal felszerelkezve a Mecsetek terén töltötte az éjszakát és vasrácsokból, szekrényekből akadályt építettek, hogy elbarikádozzák magukat az al-Aksza mecsetben. A hatóságok közlése szerint a fiatalok a Templomhegyre látogatókat akarták megzavarni, ezért megelőzésképpen helyi idő szerint reggel razziát tartottak a Mecsetek terén.

mecset_jeruzsalem

A könnygázt és kábító gránátokat bevető izraeli rendőrök összecsaptak a maszkot viselő, köveket és petárdákat dobáló lázongókkal. A biztonságiaknak sikerült a mecsetbe terelni a zavargásokban részt vevő fiatalokat és bezárni a mecset kapuját.

Az al-Aksza bejáratánál olyan csöveket találtak, amelyeket a rendőrség gyanúja szerint csőbombának szántak.
A Ynetnek, a Jediót Ahronót című újság honlapjának biztonsági források azt nyilatkozták, hogy éjszaka egy lakásban tartott razzián Kelet-Jeruzsálemben csőbombákat találtak.

Gilád Erdán belbiztonsági miniszter azt mondta a rádiónak, hogy a "palesztin fiatalok súlyos, a status quót sértő tettéről van szó, amit nem lehet szó nélkül hagyni". A miniszter gratulált az izraeli rendőrségnek azért, hogy a zsidó új év, a Ros Hásáná előestéjén is lehetővé tette a szent hely látogatását.

Mahmúd Abbász palesztin elnök közleményben határozottan elítélte az "agressziót, az al-Aksza megszálló rendőrség és csapatok általi izraeli ostromát". Az al-Akszát képviselő illetékes, Advan Amr közölte, hogy a történtek során a mecset harminckét ablaka teljesen vagy részben betört, egy ajtó tönkrement és tizenkét helyen megégett a szőnyeg.

Az összecsapás után az eredeti tervek szerint megkezdődött a turisták és a zsidók ünnepi látogatása.
A Jeruzsálem óvárosában található Mecsetek terén, izraeli nevén a Templomhegyen emelték az ókorban a zsidók jeruzsálemi szentélyüket, most pedig a muzulmánok harmadik legszentebb helye, az al-Aksza mecset áll.

Az Izrael és Jordánia között megkötött békeegyezmény szerint a jeruzsálemi Templomhegy, a Mecsetek tere Jordánia kezelésében áll. Zsidó látogatók bemehetnek a térre, de tilos ott imádkozniuk.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com