Palesztin merénylők izraeli katonákra támadtak, egyiküket agyonlőtték

Két palesztin férfi hétfőn megpróbált leszúrni egy izraeli katonát egy ciszjordániai útellenőrző pont közelében, a katonák egyiküket lelőtték, másikukat pedig elfogták - értesült a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

A két merénylő az izraeli hadsereg beduin felderítő zászlóaljának katonáját próbálta megtámadni a Jordán folyó nyugati partján fekvő Dzsenín közelében, az egyik benzinkútnál létrehozott útellenőrző pont mellett.

izraeli zászló

A katonák gyanúsnak találták a palesztin fiatalokat, közelebb mentek hozzájuk, mire azok kést rántottak. Az egyik merénylőre rálőttek - és később belehalt sebesüléseibe -, a másikat elfogták és kihallgatásra vitték. A katonák közül senki sem sebesült meg.

Ennél az útkereszteződésnél három nap alatt ez már a második merényletkísérlet volt. Szombaton ugyanott egy palesztin tizenéves próbált megkéselni egy katonát, de őt is lelőtték.

Szeptember közepén zavargások kezdődtek Izraelben napi rendszerességgel ismétlődő, gyakran halálos kimenetelű erőszakos palesztin tüntetésekkel, valamint sorozatos késeléses merényletekkel. Az erőszakhullámban, amelyet többen "harmadik intifádaként" (palesztin felkelésként) emlegetnek, október 1-je óta 68 palesztin és 11 izraeli vesztette életét.

A zavargások kiváltó oka a palesztin médiában lábra kapott híresztelés volt, hogy az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a status quót Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek terén, noha ezt az izraeli vezetés számos alkalommal cáfolta. Az arabok által Haram as-Sarífnak hívott Mecsetek tere az iszlám harmadik legszentebb helye, és egyben a zsidók legszentebb helye is, amelyet ők Templomhegynek neveznek.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com