Rámalláh és Jeruzsálem borúlátó, Kerry bizakodó a tárgyalások újabb fordulója után

John Kerry amerikai külügyminiszter a Mahmúd Abbász palesztin elnökkel folytatott vasárnapi tárgyalásai végeztével eredményesnek nevezte az elmúlt napokban az ő közvetítésével lezajlott közel-keleti megbeszéléseket - írta vasárnap az izraeli Jediót Ahronot című napilap hírportálja, a ynet.

Mahmúd Abbász

"Nagyon pozitív, fontos megbeszéléseink voltak az utóbbi napokban. Valódi előrelépés történt, de még dolgoznunk kell néhány ügyön" - mondta Kerry Rámalláhban, miután két napon belül harmadszor tárgyalt Abbásszal.
Ugyanakkor Száeb Erekat palesztin főtárgyaló szerint az egyezség nélkül zárult maratoni párbeszédek "nem hoztak áttörést" a 2010-ben elakadt palesztin-izraeli békefolyamat megújításában.

Előzőleg, szombat éjjel, az Ammán, Rámalláh és Jeruzsálem között ingázó amerikai diplomata hat órán át, hajnali négyig tárgyalt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, aki a vasárnapi kormányülés kezdetén kijelentette: "Izrael késlekedés nélkül kész megkezdeni a feltétel nélküli béketárgyalásokat". Azt is kijelentette, hogy "bármilyen megegyezést érnénk el, azt a nép elé kell vinni jóváhagyás végett".

Izrael Kerry ötödik közel-keleti útján is elutasította a palesztinok tárgyalási feltételeit, az építkezések leállítását az 1967-ben elfoglalt Ciszjordániában, palesztin foglyok szabadon engedését és a 67-es háború előtti határvonalak tárgyalási alapként való elismerését. Izrael hangsúlyozta az az ország számára létfontosságú biztonsági szempontokat is.
Kerry még Jeruzsálembe érkezése előtt azt mondta, hogy nem kíván határidőket szabni a tárgyalások újrakezdéséhez, de az ENSZ Közgyűlés szeptemberi, a Közel-Kelettel foglalkozó ülése előtt előrelépést szeretne elérni. Mind Jeruzsálemben, mind Washingtonban attól tartanak, hogy a palesztinok a tárgyalások helyett egyre inkább a nemzetközi szervezetekben kiharcolt lépésektől várják helyzetük rendezését.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com