Római kori színházat találtak Jeruzsálemben a Siratófal mellett

Mintegy kétezer évvel ezelőtt, a Kr.e. 530 és az Kr.u. 70 közötti időszakban Jeruzsálemben egy széles lépcsősor vezetett a zsidók legszentebb helyéhez, a Szentélyhez az alacsonyabban fekvő városból.

Az utat boltívvel támasztották a Szentély nyugati támfalához, a mai Siratófalhoz, ennek az alátámasztásnak a nyomát már a tizenkilencedik század közepén megtalálta egy brit régész, Charles William Wilson. Nagyjából két éve kezdtek ásatásokba a róla elnevezett Wilson-boltív alatt az izraeli régészek, akik elsősorban az építmény pontos korát akarták meghatározni. Azonban a tudósok legnagyobb meglepetésükre a Wilson-ív alatt egy római kori, színházszerű épület maradványaira bukkantak kerek színpaddal, ülőhelyekkel és lépcsőkkel, amelyet egykor kétszáz néző befogadására terveztek.



A fedett és zárt terű, tehát zenés előadásokra is alkalmas, általában egykor odeonnak nevezett épület jóval kisebb az Izraelben másfelé, Bét Seánban, Bét Guvrinban vagy Cezareában megtalált szabadtéri színházaknál. "Tudományos szempontból szenzációs felfedezés, igazi meglepetés. Nem gondoltuk, hogy Jeruzsálem elveszett színházának rejtélyére bukkanunk" - áll a régészek közleményében. A római korban efféle építményeket vagy színháznak, vagy a városi tanács üléstermének húztak fel, de a kutatók azt sem zárják ki, hogy buleutérionnak, vagyis a ülésteremnek szánták az egykori építtetők. Nem sokkal befejezése előtt azonban sorsára hagyták és sohasem használták a színháztermet. Erre utal, hogy nem készültek el teljesen a lépcsősor kialakításával.

A szakemberek úgy vélik, hogy fontos történelmi esemény okozhatta az építkezés félbehagyását, talán a rómaiak elleni Bar Kochba-felkelés, amely Kr.u. 132-től 135-ig tartott és Hadrianus római császár kegyetlenül leverte. A régészek különösen jelentősnek tartják a színházépület megtalálását azért is, mert a korabeli írásos források, - köztük Josephus Flavius könyvei - megemlítik a Jeruzsálemben lévő római kori színházakat, de mindeddig nem bukkantak ilyen épületek nyomaira.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com