Sikeresen tesztelték az izraeli-indiai Barak 8 tengeri rakétavédelmi rendszert

Sikeresen tesztelték a Barak 8 elnevezésű, izraeli-indiai közös fejlesztésű, tengeri rakétavédelmi rendszert - értesült szerdán a Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja.

A Ynet szerint a védelmi rendszer képes kivédeni a libanoni síita Hezbollah szervezet tulajdonában lévő, hajók ellen bevethető fejlett rakéták támadásait is.

0

Előbb egy hónappal ezelőtt az izraeli haditengerészet egyik vízi járművéről lőttek ki sikeresen egy elfogórakétát, majd kedden ezt kétszer megismételték az indiai Calcutta nevű hadihajóról India felségvizein is.

"A projekt a szoros, többéves izraeli-indiai légiipari együttműködés eredménye, és ez a siker jelentős lépés a további sikeres együttműködés irányában" - mondta az Ynetnek Joszi Veisz, az izraeli állami légiipari vállalat igazgatója.

A fejlesztők szerint a Barak 8 készen áll a hadrendbe állításra, és képes lesz megvédeni a hajókat, valamint a tengeri gázkitermelő fúrótornyokat is az ellenséges rakétáktól és repülőgépektől.

A radarhullámokat alkalmazó, egyszerre akár több veszélyforrást száz kilométeres távolságban észlelő rendszert hivatalosan két éven belül kell átadni a két ország haditengerészetének.

Az izraeli hajók rakétavédelmét az tette szükségessé, hogy a 2006-os második libanoni háborúban a Hezbollah egy rakétája eltalált egy izraeli hadihajót. A sikeres teszt szerdai bejelentésének különös jelentőséget kölcsönöz az Izrael és a Hezbollah közötti jelenlegi különösen feszült viszony.

Szerdán a jeruzsálemi közszolgálati rádió híradója a légvédelmi szirénák észak-izraeli tesztjéről jelentett, kedden pedig Benjámin Netanjahu miniszterelnök "agresszív megtorlást" helyezett kilátásba minden esetleges Izraelt érő támadásra.

Múlt héten a Hezbollahot vezető Haszan Naszrallah sejk bosszút ígért Szamir Kantar Hezbollah-vezető mintegy két héttel ezelőtti, Szíriában történt megölésére válaszul. Noha Jeruzsálem hivatalosan nem vállalta a felelősséget a rakétatámadásért, Libanonban Izraelt vádolják Kantar megölésével.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com