Titokban Izraelbe költöztették a jemeni zsidók egyik utolsó csoportját

Az utóbbi napokban titokban Izraelbe költöztették a Jemenben maradt zsidók egyik utolsó csoportját - jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió hétfő délelőtt.

A 17 fős csoport éjszaka landolt Izraelben, tagjai csatlakoztak két korábban érkezett társukhoz. Titkos áttelepítésüket az izraeli kormánnyal együttműködésben tevékenykedő, a diaszpórában élő zsidókkal kapcsolatot tartó Zsidó Ügynökség intézte.

40000

Velük együtt a rádió szerint az utóbbi két évben összesen több mint kétszáz zsidót menekítettek ki a polgárháború sújtotta Jemenből, ahol szélsőséges muszlimok számos antiszemita atrocitást követtek el ellenük.
Jemen és Izrael között nincs diplomáciai kapcsolat, s ezért a különösen bonyolult, titkos akcióban - az izraeli kettes kereskedelmi tévécsatorna értesülése szerint - részt vett az amerikai külügyminisztérium is.

Az Izraelbe vándoroltak csoportjából korábban öten Szanaában, tizenketten pedig Raidában éltek. Raida rabbija is a csoport tagja volt, ő magával hozta egykori közösségének öt-hatszáz éves tóratekercsét is. Távozásuk után már csak mintegy ötven zsidó maradt Jemenben (a fővárosban, Szanaában), de ők nem is hajlandók Izraelbe költözni.

Az utóbbi években elmenekült jemeni zsidók egy része nem Izraelbe, hanem a szatmári ultraortodox zsidó vallási csoport védnökségével az Egyesült Államokba távozott, a Szatmárnémeti városból elszármazott közösség székhelyére, Brooklyn New York-i városrész egyik lakónegyedébe.

Nátán Saranszki, a Zsidó Ügynökség elnöke "Izrael és a bevándorlás jelentős pillanatának" nevezte a tizenkilenc fős csoport kimenekítését Jemenből. Hangsúlyozta, hogy ezzel lezárult az egyik legrégebbi zsidó közösség történetének az 1949-es Varázsszőnyeg művelettől napjainkig tartó fejezete, a jemeni zsidók Izraelbe költöztetése. A negyvenes évek vége óta mintegy ötvenezer zsidó vallású jemeni választotta hazájának Izraelt.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com