Tojással és cipőkkel dobálták meg a kanadai külügyminisztert Rámalláhban

Palesztin tüntetők tojásokkal és cipőkkel dobálták meg Rámalláhban vasárnap John Baird kanadai külügyminisztert - közölte a ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja.

johnA Palesztin Hatósághoz ellátogató kanadai diplomaták autóit tojás- és cipőzáporral, valamint „Baird nem szívesen látott vendég Palesztinában” felirattal fogadták az ellene tüntetők a külügyminisztérium épületénél a ciszjordániai Rámalláhban, ahol Rijád al-Malki palesztin külügyminiszterrel találkozott.

Korábban a látogatás bojkottjára szólítottak fel Mahmúd Abbász elnök Fatah pártjának aktivistái, mert véleményük szerint Kanada közel-keleti politikája Izrael javára elfogult. Baird ötnapos hivatalos látogatásra érkezett a térségbe, ahol találkozik palesztin és izraeli vezetőkkel is.

A kanadai vezetés ellenzi Rámalláhnak a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) fordulását Izrael által elkövetett esetleges háborús bűnök miatt.

Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter a jeruzsálemi közszolgálati rádióban bejelentette: arra kéri majd tárgyalásukon John Bairdet, hogy országa függessze fel a nemzetközi bíróságnak szánt pénzügyi támogatást, válaszul a pénteken meghozott hágai döntésre, amely előzetes vizsgálatot kezd a palesztin területek ügyében.

Baird Rijád al-Malkival folytatott megbeszélését a kiadott közleményben „szívélyesnek és építőnek” nevezte, „amelyen őszinte véleménycserét folytattak az eltérő vélemények ellenére is”. Száeb Erekát palesztin főtárgyaló Baird látogatása előtt bírálta a kanadai politikust, aki szerinte „legitimálja az ötven éve tartó izraeli megszállás mindennaposságát és brutalitását”. Videó: http://www.ynet.co.il/articles/0,7340,L-4616263,00.html

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com