Továbbra is rendkívüli a helyzet Izraelben a szokatlan hóvihar miatt

Még mintegy 14 ezer lakásban nem volt áram vasárnap reggel Izraelben, a Jeruzsálembe vezető utak közül csak a Tel-Avivval összekötő főutat nyitották meg, azt is csak a tömegközlekedés és a város ellátására – közölte a katonai rádió.

Gőzerővel teszik járhatóvá az utakat, elszállítják a csütörtök este óta az utakon rekedt járműveket és eltakarítják a félméteres havat. Az izraeli elektromos műveknél is fokozott erőkkel dolgoznak, megpróbálják visszakapcsolni a rendszerbe a leszakadt vezetékek miatt napok óta áram nélkül maradt sok ezer otthont, Jeruzsálem jelentős részét és országszerte harminc települést.

fe0bd615_fe03_458d_b1bd_9de6f56a54b1.jpg

Négy emberéletet is követelt az évtizedek óta nem látott hóvihar. Két férfinak csak a holtteste került elő szombat este háromnapos keresés után a Holt-tengernél. Egy hirtelen támadt vízfolyam dzsipjükkel együtt elsodorta őket, a kocsit még nem találták meg. Egy 36 éves férfi is a rendkívüli időjárás áldozata lett, ő leesett háza tetejéről, ahol egy lukat próbált befoltozni. Egy csecsemő hősugárzó okozta tűzben vesztette életét.

Az elmúlt két napban több mint kétszáz állapotos nőhöz hívták a mentőket, akit tudtak, kórházba szállítottak, de több alkalommal helyben vezették le a szülést.

A meteorológusok további hideghullámot jósolnak, de csapadékot már nem ígérnek.

Jeruzsálemben és a magasabban fekvő hegyvidékeken vasárnap sem volt oktatás és a munkahelyek is zárva voltak.
A modern Izrael történetének legnagyobb hóvihara az első becslések szerint mintegy 120 millió sékeles (680 millió forint) kárt okozott. A bő csapadéknak azonban áldásos hatása is van: tíz centiméterrel megemelte Izrael legfőbb édesvíz-raktárának, a Kinneret-tónak (Galileai-tenger) a vízszintjét. Néhány nap alatt több csapadék hullott, mint a sokéves decemberi átlag, a rendkívüli időjárási viszonyokat sokan összefüggésbe hozzák a globális éghajlatváltozással.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök szombat este a hatóságok munkáját dicsérve kijelentette, hogy "sok emberéletet sikerült megmenteni, hála a szinte lehetetlen feltételek között végzendő hatékony munkának és a kiváló egyeztetésnek”.

Az ellenzéki szociáldemokrata Munkapártot vezető Jichák Hercog viszont már korántsem volt ennyire elégedett. Ő már szerdán figyelmeztetett a veszélyre, de "intéseim süket fülekre találtak, aktivizálni kellett volna az Országos Katasztrófavédelmi Hatóságot. Felkészületlenek voltak" - hangozatta.

A Gázai övezetben a rendkívüli csapadékmennyiség miatt felmondta a szolgálatot a csatornahálózat, számos lakónegyedet elöntött a házakba is behatoló víz, az üzemanyag hiánya miatt pedig akadozik az övezet egyetlen erőműve. Izrael gázt és szivattyúkat küldött az ott élő civilek megsegítésére, a súlyos áradások megfékezésére.

MTI

Hozzászólások

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Egyedülálló afrikai migránsokat kitoloncolják Izraelből

Izraelben a hatóságok elkezdték kiosztani a kiutasítási végzéseket az egyedülálló férfi migránsoknak.

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Terrortámadás Jeruzsálemben: teherautó hajtott a tömeg közé - 18+

Újabb gázolásos terrortámadás történt, ezúttal Jeruzsálemben hajtottak a tömeg közé.

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Női elítéltek egy izraeli börtönben!

Izraelben létezik egy speciális börtön, ahol 1800 fogvatartott van.

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Hatóság izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztinokat tartóztatott le

A Palesztin Nemzeti Hatóság elfogott, majd négy nap múlva szabadon engedett négy, izraeli telepeseknél vendégeskedő palesztint. Benjámin Netanjahu miniszterelnök az ügy "elhallgatása" miatt az izraeli...

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát - értesült a Háárec című újság csütörtökön. Az Izraelt els...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (3.rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A merénylő a...

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert megsebesített egy fegyveres palesztin merénylő Jeruzsálemben (2. rész)

Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életve...

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Izraelben zárlat alá vették a palesztin területeket a zsidó újév miatt

Az izraeli hadsereg zárlat alá vette a palesztin területeket a vasárnap kezdődő zsidó újév miatt az ünnep végéig - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli hadsereg éjfél óta ált...

http://ujhazak.com