Kárpátalja kormányzója elítéli az ukrán nacionalisták beregszászi felvonulását

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Felháborítónak tartja a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal azoknak a jobboldali tüntetőknek a viselkedését, akik vasárnap füstbombákat dobálva vonultak fel Beregszászon - közölte Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó.Az ukrajnai megye vezetője a hivatalos honlapjára (Moskal.in.ua) hétfőn feltett bejegyzésében arra emlékeztetett, hogy miközben Ukrajna felső szinten mindent megtesz annak érdekében, hogy közös érintkezési pontokat találjon és elsimítsa az új oktatási törvény miatt Magyarországgal kialakult nézeteltéréseket, addig egy maroknyi kisebbség provokatív viselkedésével megpróbálja egymásra uszítani a két népet. A vasárnapi beregszászi akció megmutatta, hogy a jobboldaliak egy követ fújnak az orosz titkosszolgálatokkal, akik igyekezetükben "majd kibújnak a bőrükből", hogy Kárpátalján nemzetiségi alapon destabilizálják a helyzetet - tette hozzá.

   
"Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a provokatív akciót szervező erők a legminimálisabb támogatással sem rendelkeznek Kárpátalján (amit jeleznek a 2015 őszi helyhatósági választások eredményei)" - írta a kormányzó, megjegyezve, hogy a füstbombás felvonulás résztvevőinek többségét a szomszédos megyékből, elsősorban Lemberg (Lviv) környékéről szállították Beregszászra.
    

Hennagyij Moszkal hangsúlyozta, hogy Kárpátalja lakói nemzetiségüktől függetlenül Ukrajna patriótái, s az első kárpátaljai hős, aki életét áldozta a kelet-ukrajnai harcokban, magyar nemzetiségű beregszászi lakos volt. Bírálta a rendőrség magatartását, mert az szerinte tétlenül szemlélte a provokációt Beregszászon. Rámutatott arra, hogy ukrán törvények és nemzetközi egyezmények garantálják a nemzetiségek anyanyelvének és jelképeinek használatát. Végezetül meggyőződését fejezte ki, hogy a máshonnan érkező provokátoroknak nem sikerül egymás ellen uszítaniuk a nemzetiségeket Kárpátalján.
    

Vasárnap délután Beregszászon előre bejelentett, hatóságilag engedélyezett felvonulást tartott a Szvoboda (Szabadság) párt Karpatszka Szics (KSZ) elnevezésű katonai szervezete, tiltakozásul az ukrán oktatási törvényt érő kárpátaljai magyar és magyarországi bírálatok ellen. A menet közel száz résztvevője petárdákat és füstbombákat dobálva vonult több mint egy órán át a város utcáin, miközben nacionalista jelszavakat skandált.
    

A magyar konzulátus épülete előtt Oleg Kucin, a KSZ parancsnoka, a vereckei honfoglalási emlékmű egyik gyújtogatója a Kárpátalján működő két magyar külképviselet vezetőinek címzett petíciót olvasott fel, amelyben - a kisebbségellenes oktatási törvény magyarországi bírálatára utalva - a többi között arra szólította fel Budapestet, hogy ne avatkozzon be Ukrajna belső törvénykezésébe. A szónok felháborodásának adott hangot amiatt, hogy Beregszászon sok a kétnyelvű és a magyar felirat, valamint a magyar nemzeti jelkép.
    

A városháza előtt elhaladva a tüntetők, kihasználva az ott posztoló rendőrök tétlenségét, egy zászlórúddal leemelték az épület erkélyről a magyar nemzeti lobogót, amelyet meg is akartak gyújtani, de Kucin ezt megakadályozta. A zászló rövidesen visszakerült a helyére. Később kisebb dulakodás alakult ki a rendőrök és az őket petárdák dobálásával provokáló tüntetők között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com