Katar jelentős pénzsegélyt ad a palesztinoknak

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Katar közel félmilliárd dolláros pénzsegélyt ad a palesztinoknak, részben a Gázai övezetnek, részben a Ciszjordániában kormányzó Palesztin Hatóságnak - jelentette az izraeli katonai rádió kedd reggel.A 480 millió dolláros (közel 140 milliárd forintos) segélyből 180 milliárdot a Gázai övezet kap, fél évre havonta 30 millió dollárt (mintegy 8,5 milliárd forintot), amit nem a a Hamász, az övezetet uraló iszlamista terrorszervezet, hanem az ENSZ fog szétosztani nagyrészt Izraeltől vásárolt üzemanyagra, a kétkezi dolgozók fizetésére és infrastrukturális beruházásokra.

    
A Gázai övezet pénzügyi helyzete az utóbbi hónapokban még a korábbinál is sokkal nehezebbé vált, miután a másik palesztin területen, Ciszjordániában székelő Palesztin Hatóság politikai nyomásgyakorlás céljából megtagadta a kormányzati dolgozók bérének onnan érkező fizetését.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Hatóság az izraeli média szerint azért fordult ehhez az eszközhöz, mert a Ciszjordániai és a gázai vezetés közötti palesztin egységtárgyalásokon nem sikerült megállapodásra jutniuk, illetve a mégis létrejött egyezményeket végrehajtatniuk.
    

A pénz nagyobb részét, 380 millió dollárt a Palesztin Hatóságnak utalják át, s ez az összeg részben - a rádió műsorában meg nem határozott részben - kölcsön lesz. A Palesztin Hatóság azért került nehéz anyagi helyzetbe, mert megtagadta a számukra beszedett vámjövedékek átvételét, amit az 1993-as oslói egyezmények alapján Izrael gyűjt össze, és utal át minden hónapban.
   

A Mahmúd Abbász vezette PH ebből folyósítja a fizetéseket az izraeli börtönökben lévő, illetve az izraeliek elleni merényletekben megölt palesztin terroristák családtagjainak. Az izraeli parlament, a kneszet tavaly júliusban elfogadott - és idén februártól alkalmazni kezdett - egy olyan új törvényt, amely szerint ha nem hagyják abba ezt a gyakorlatot, akkor ennek a segélyezésnek az összegét levonják a vámjövedelmekből, és csak a maradékot utalják át.
    

Ez az összeg a 2018-ban mintegy 330 millió dollár volt (mintegy 95 milliárd forint), a teljes palesztin költségvetés hét százaléka. A Háárec című újság honlapja szerint a Palesztin Hatóság összes bevételének hatvanhárom százaléka a vámjövedelmekből származik. Ennek az elmaradása miatt ebben a hónapban a hatóság alkalmazottjai csak fizetésük felét kapták kézhez.
    

Jeruzsálemben azért tiltakoznak a palesztin merénylők segélyezése ellen, mert úgy vélik, hogy az Izrael elleni támadásokat végrehajtóknak adott pénzek arra ösztönzik a nehéz gazdasági körülmények között élő palesztinokat, hogy akár öngyilkos merényleteket hajtsanak végre, mert ezzel biztosíthatják családjuk anyagi biztonságát.
    

Rámalláh azonban nem kíván lemondani a palesztin terroristák családtagjainak havonta adott segélyekről. Abbász bejelentette, hogy nem hajlandó "engedni a zsarolásnak", és nem veszik át Izraeltől az ennek mértékében csökkentett összeget: inkább semmit se kapjanak, ha nem kapják meg a teljes összeget. Abbász emiatt az arab államokhoz fordult pénzügyi segítségért, és a Katarból küldött segélyből, illetve kölcsönből próbálják pótolni az Izraeltől át nem vett pénzösszeget.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com