Kelemen Hunor szerint kisebbségi jogokkal kapcsolatos állásfoglalásai miatt tilthaták ki Ukrajnából

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:Kelemen Hunor szerint kisebbségi jogokkal kapcsolatos állásfoglalásai állhatnak Ukrajnából történt kitiltása hátterében, de erről hétfő délutánig semmilyen hivatalos indoklást nem kapott.Az RMDSZ elnöke a magyar közmédiának elmondta: soha nem sértette meg az ukrán államot, akkor sem, amikor két éve - több román képviselőhöz hasonlóan - maga is határozottan felemelte a szavát az anyanyelvű oktatást korlátozó új ukrán oktatási törvény miatt.

    
Felidézte: az RMDSZ képviselői akkor az Európa Tanács közgyűlésén is szót emeltek a jogszabály ellen, és Petro Porosenko ukrán elnökhöz fordultak, hogy ne hirdesse ki a törvényt, mert azt súlyosan diszkriminatív mind a magyar, mind a román kisebbségre. Kelemen Hunor hozzátette: tudomása szerint az őshonos kisebbségek európai szintű jogvédelmét sürgető Minority SafePack kezdeményezést is rosszallják Kijevben.
    

"Ezzel kapcsolatosan mindenféle háttér-nyomásgyakorlás, meg információ jött-ment az elmúlt években, de hát azt hiszem, hogy ez megint csak egy tisztességes európai polgári kezdeményezés, amit a luxemburgi bíróság jóváhagyott, az Európai Bizottság befogadta. Abba az Európába igyekszik egyébként Ukrajna, ahol ezek a dolgok azért nem úgy néznek ki, ahogy ők kezelik" - jegyezte meg az RMDSZ elnöke.
   

Leszögezte, ezután is nagyon határozottan meg fog szólalni, amikor a kisebbségi jogok csorbulnak és az anyanyelvhasználatot korlátozzák, szűkítik. Kelemen Hunor hétfőn levélben kért magyarázatot Ukrajna bukaresti nagykövetségétől a történtekre, továbbá európai szervezeteket is tájékoztatott arról, hogy szombaton az ukrán határrendészet minden magyarázat nélkül megakadályozta belépését Ukrajnába, román diplomata útlevelébe pedig bepecsételték, hogy 2020. október 13-ig kitiltották a szomszédos országból.
    

Az RMDSZ elnöke az Európai Néppárt (EPP) vezetőit kérte, figyelmeztessék Porosenko elnököt - akinek a pártja megfigyelői státust kapott az EPP-ban és tagfelvételét várja -, hogy eljárásuk "minden tűréshatárt túllép". Az ET elnökségi ülését Korodi Attila frakcióvezető tájékoztatta az RMDSZ-elnök Ukrajnából történt kitiltásáról.
    

Kelemen Hunor megerősítette: a román diplomáciától is lépéseket vár. Nem hagyható szó nélkül, hogy egy román diplomata útlevéllel rendelkező parlamenti képviselőt minden magyarázat nélkül ilyen bánásmódban részesítsen az ukrán állam - szögezte le az RMDSZ elnöke.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com