Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A nemzetközi közösségnek fontos kötelessége kiállni a nemzeti kisebbségek jogainak megsértése ellen, attól függetlenül, hogy ez hol, melyik országban történik - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Genfben.
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár veheti át idén a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díját - közölte a szervezet.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A magyar nemzeti közösség jogait csorbító döntések megnehezítik az Ukrajna támogatása érdekében áldozatokat követelő döntések meghozatalát az elkövetkező időszakban Magyarországon - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
Kelemen Hunor szerint kisebbségi jogokkal kapcsolatos állásfoglalásai állhatnak Ukrajnából történt kitiltása hátterében, de erről hétfő délutánig semmilyen hivatalos indoklást nem kapott.
A Kárpát-medence kisebbségi magyar közösségeinek a helyzetével ismerkedett Fernand de Varennes az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja.
A 90-es évekbe vetné vissza Romániát a nemzeti kisebbségek jogai szempontjából, ha az alkotmánybíróság helyt adna Klaus Iohannis államfő óvásának, és korlátozná a kisebbségek nyelvhasználati jogait - hívta fel a figyelmet szerdán közzétett állásfoglalásában az ActiveWatch nevű bukaresti civil szerve
A magyar kormány a leghatározottabban arra kéri ukrán partnereit, hogy hatóságaik hagyjanak fel a kárpátaljai magyar intézmények vegzálásával, a kijevi törvényalkotókat pedig arra, hogy ne hozzanak olyan jogszabályokat, amelyek visszalépést jelentenek a kisebbségi jogok terén.