Keresik a túlélőket, sokan vannak még a romok alatt Tajvanban

Huszonhatra emelkedett a szombat hajnali tajvani földrengés halálos áldozatainak száma, több mint 100 embert még nem találnak a legsúlyosabban érintett Tajnan városban - közölte a helyi média vasárnapi jelentéseiben.

A 6,4-es erősségű földrengés helyszínén az elmúlt éjszaka is dolgoztak a katasztrófamentők, eddig már százakat helyeztek biztonságba, a sérültek száma 500 felett van, több mint 90-en szorulnak huzamosabb kórházi ellátásra.

tav

Tajnan polgármestere tájékoztatóján elmondta, hogy körülbelül százan lehetnek olyanok, akik a Vej-kuan Csinlung lakópark összeomlott 17 emeletes épületének alsóbb szintjein laktak, és az ő kiszabadításuk okozza a legnagyobb gondot. Egyelőre 29 olyan személyről tudnak, akik elérhetőbbek a mentők számára, így az ő kiszabadításuk elsőbbséget élvez.

Mentők ezrei dolgoznak a helyszínen.

Ennek a 96 lakásos épületnek 256 bejelentett lakosa volt, de a katasztrófa idején többen tartózkodtak benne. Feltételezések szerint az épület alapja, váza és az építéséhez használt anyagok nem feleltek meg a szabványoknak.
Sajtóbeszámolók szerint a romok közül élve jutott ki például egy 8. emeleti lakó, akit egy tíz centiméter széles repedésen keresztül láttak meg; kiszabadítása nyolc órán át tartott.

A halottak között volt egy 6 hónapos kislány, vélhetően az apját 40 perccel később emelték ki, de ő sem volt már életben.

Egy 60-as éveiben járó férfi, akinek a fia túlélte a katasztrófát, menye pedig súlyos sérüléseket szenvedett, elmondta, két unokája, egy 11 és egy 12 éves fiú van még a romok alatt.

Friss jelentések szerint nagy valószínűséggel egy másik összeomlott épületben tartózkodott négy főiskolai hallgató Tajnan Jungkang kerületében, őket is keresik.

A tajnani önkormányzat összesítése szerint a városban kilenc épület dőlt romba, és öt másik rongálódott meg.

A helyi hivatalos CNA hírügynökség arról is beszámolt, hogy a kínai szárazföldről, valamint Japánból a helyszínre érkezett egy-egy, a helyzetet felmérő csoport. Vasárnapra várnak egy 12 fős, képzett mentőkből álló csapatot is a kelet-kínai Csöcsiangból.

A tajvani elnöki hivatal szóvivője vasárnap késő délután bejelentette, Ma Jing-csiu a kínai holdújévet köszöntő hagyományos esti beszéde a tragikus kimenetelű földrengés miatt elmarad, Ma, a katasztrófa-elhárítási központban lesz. A holdújév, illetve az ahhoz kapcsolódó tavaszünnep, a kínaiak legnagyobb családi ünnepe hétfőtől veszi kezdetét.

A tajvani földrengés szombaton helyi idő szerint nem sokkal hajnali 4 óra előtt történt, központja Kaohsziung város egyik kerületében volt, 15 kilométeres mélységben. Tajnanban 44 másodpercen át tartott, míg Kaohsziungban 20 másodperces volt. A kínai szárazföldi földrengésfigyelő központ 6,7-es erősségű rengést mért.

A földrengések a sziget elhelyezkedése miatt nem ritkák Tajvanon, de többnyire nem erősek és nem okoznak nagyobb károkat. 1999-ben ugyanakkor egy 7,6-es erősségű földmozgásnak több mint 2300 halálos áldozata volt.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com