Kerry a biztonsági kapcsolatok helyreállításáról tárgyalt Egyiptomban

Az Egyesült Államok és Egyiptom a biztonsági kapcsolataik helyreállítása felé halad, az észak-afrikai országban uralkodó emberi jogi helyzet okozta nézeteltérések ellenére - közölte vasárnap John Kerry amerikai külügyminiszter azon a kairói sajtótájékoztatón, amelyet egyiptomi kollégájával közösen tartott.

Kerry stratégiai megbeszéléseket folytatott magas rangú egyiptomi tisztségviselőkkel, egyebek mellett Számeh Sukri külügyminiszterrel. Az amerikai diplomácia vezetője a tárgyalásokat "nagyon őszintének" és "nyíltnak" írta le, utalva arra, hogy azok keretében az egyiptomi emberi jogi helyzetről is szó esett.

Kerry Farewell

Sukri tagadta, hogy a két ország között "jelentős nézeteltérések" volnának, nézete szerint mindössze "a rálátások közti különbségekről lehet beszélni egyes témákkal kapcsolatban, ami teljesen természetes".

Kerry Kairóban induló közel-keleti útjának kiemelt célja az iráni atomegyezménnyel kapcsolatos aggodalmak csillapítása.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az egyiptomi fővárosból Katarba repül, ahol a Perzsa- (Arab-)öböl menti országok külügyminisztereivel találkozik. A Teheránnal kötött megállapodás Egyiptomot és a térséget egyaránt "biztonságosabbá fogja tenni annál, mint amilyen (az egyezmény nélkül) lenne" - mondta Kairóban.

Tárgyalásai során az amerikai külügyminiszter egyebek mellett a polgárháború sújtotta Líbia több mint ezer kilométer hosszú, Egyiptommal közös határának védelmében való együttműködés fokozásáról egyeztetett. A líbiai központi hatalom szétesése óta a térségben tevékeny iszlamista szélsőségesek utánpótlásának főbb útvonalai az említett határon át haladnak.

"Az egyiptomi biztonsági erőket támadó terroristákat bíróság elé kell állítani, és mi támogatjuk Egyiptom ez irányú erőfeszítéseit" - jelentette ki Kerry, de azt is fontosnak nevezte, hogy "különbséget tegyünk azok között, akik erőszakkal akarják céljukat elérni, és akik békés úton kívánnak a politikai párbeszédben részt venni, még akkor is, ha az, amit mondanak, kényelmetlen helyzetbe hozhat embereket".

A vasárnapi tárgyalások egy napra estek az al-Dzsazíra pánarab televízió Egyiptomban terrorvádak alapján perbefogott újságíróinak ítélethirdetésére kijelölt nappal, az ítélethirdetést azonban hivatalos indok nélkül elnapolták. Sukri a kényes témával kapcsolatban kijelentette, hogy Egyiptomban egy újságíró sincs börtönben a munkája miatt.

A 2009 óta először megtartott stratégiai megbeszélések a két partner viszonyában másfél éve keletkezett törés fokozatos helyreállítását hivatottak felgyorsítani.

Az 1979-ben aláírt egyiptomi-izraeli békeszerződés óta nyújtott amerikai katonai támogatás az utóbbi években átlagosan évi 1,3 milliárd dollárra rúgott (367 milliárd forint), ennek nagy részét azonban 2013-ban befagyasztották, így tiltakozva egyebek mellett az ellen, hogy az egyiptomi hadsereg elmozdította az ország első demokratikus úton választott elnökét, az iszlamista Mohamed Murszit.

A segélyek idei újraindítását és korszerűsítését az amerikai elnöki hivatal nem az ország előrehaló demokratizálódásával, hanem az amerikai nemzetbiztonsági érdekekkel indokolta.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com