Kiderült, hogy ki a norvég amnéziás

Késtől származó sérülésekkel volt tele annak az ismeretlen férfinak a teste, akire Oslo utcáján találtak rá.JohnSmithIzgalomban tartja a norvégokat a John Smith-nek elnevezett férfi ügye, akinek a történetével akár egy könyv is kezdődhetne. Az ismeretlent még december 15-én találták meg a havas Oslo utcáján, és a hatóság azóta is próbálja kideríteni, hogy ki lehet.

A férfi teste tele volt késsel ejtett sebekkel, a csuklóját pedig kötél dörzsölte ki. Nem tudta elmondani, hogy ki ő, és honnan jött, mert amnéziában szenved. Az ismeretlenről csak annyi derült ki, hogy norvégül nem, de angolul, szlovákul, csehül, oroszul, és lengyelül beszél.

John Smith angolul kommunikált, és feltűnően tisztában volt Csehország és Szlovákia történelmével, jelenével, tehát valahonnan onnan származhat. Az oslói rendőrség nyomozást kezdett, amibe bevonták az Interpolt és a nyilvánosságot.

A Nový Čas bulvárlap információi szerint, ennek most lett meg az eredménye, mert Csehországban jelentkezett egy pár, akik azt állítják, hogy ők a fiatalember szülei.

John Smith néhány napja nyilatkozott a norvég sajtónak, és elmondta, hogy bűncselekmény áldozata lett, és úgy érzi magát, mintha a pokolból tért volna vissza. Amikor pedig felébredt a kórházban, semmit sem tudott arról, hogy ki ő.

(Forrás: bumm.sk)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com