Kilakoltatott bérlő gyújtotta fel korábbi lakóházát, majd tüzet nyitott a menekülőkre Houstonban

Egy korábbi bérlő gyújtott fel egy lakóépületet a texasi Houstonban, majd az épületből menekülők közül három embert halálosan megsebesített - közölte a helyi rendőrség.Houston rendőrfőnöke a történtekről szóló sajtótájékoztatón elmondta, hogy vasárnap hajnalban egy fekete ruhába öltözött személy egy többlakásos lakóépületet felgyújtott, majd elrejtőzött, és a lakásokból menekülőkre tüzet nyitott. Három ember meghalt, ketten megsebesültek, minden áldozat 40 és 60 év közötti férfi volt - mondta Troy Finner rendőrfőnök.
    

A lövöldöző a tűzoltókra is fenyegetést jelentett, így nem tudták azonnal megkezdni az oltást - tudatta a rendőrség. A fegyverest egy szolgálaton kívüli rendőr egy közeli parkolóban találta meg, ahol tűzharc alakult ki, s végül a rendőr agyonlőtte a támadót. A negyvenes éveiben járó férfi a rendőrség tájékoztatása szerint sokáig a felgyújtott épületben lakott, és a közelmúltban lakoltatták ki, ami akár a támadás indítéka is lehetett.
   

Szintén vasárnap Oregon államban egy fegyveres egy bevásárlóközpontnál két embert halálosan megsebesített, majd magával is végzett. A rendőröket 19 óra körül riasztották. A bejelentő szerint egy férfi egy bevásárló parkolójában kezdett lövöldözni Bend városában. Ezt követően a fegyveres bement az épületbe, ahol két embert lelőtt, egy másikat pedig megsebesített. A kiérkező rendőrök a feltételezett tettest holtan találták, közelében a fegyvert is megtalálták.
    

Detroitban vasárnap késő este többórás hajsza után a rendőrök letartóztatták azt a férfit, aki a gyanú szerint aznap délután találomra kiválasztott embereket támadott meg, három embert megölt, és egy másikat megsebesített. A rendőrségi közlemény szerint a lövöldöző két és fél óra leforgása alatt lelőtt egy várakozó embert egy buszmegállóban, egy kutyasétáltatót, és egy harmadik embert is, mindannyiukat több lövés érte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com