A francia államfő Kínában

Francois Hollande, a francia elnök kétnapos látogatásra érkezett Kínába. Hollande harminchat órát szándékozik Pekingben és Sanghajban eltölteni, ezalatt az idő alatt azonban számos tennivaló vár rá.

Repülőtéri üdvözlés Repülőtéri üdvözlés

Hszi Csin-ping kínai elnökkel előreláthatóan többször is találkoznak, részben a személyes kapcsolatok kiépítése céljából, részben a francia-kínai külkereskedelmi egyensúly helyreállítása érdekében. A két államfő és feleségeik pénteken együtt is ebédelnek. A francia elnök kíséretében a kabinet nyolc tagja és hatvan üzletember is jelen van, akik szintén tárgyalásokat fognak folytatni.

Katonai tiszteletadás Katonai tiszteletadás

A francia elnök ugyanakkor figyelmet szentel Kínában működő francia vállalkozásoknak is: Hollande meglátogatta egy ipari szelepek gyártásával foglalkozó francia cég pekingi telephelyét.

A modern kori francia-kínai diplomáciai kapcsolatok 1964-re nyúlnak vissza, amikor De Gaulle elnök hivatalosan elismerte a Kínai Népköztársaságot.

 

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com