A H7N9-es madárinfluenza visszatérésének veszélyeire figyelmeztettek a szakértők Sanghajban

Az ősz beköszöntével újra felütheti fejét a madárinfluenza H7N9-es törzse Kínában - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn Sanghajban.

images (1)

A WHO-nak a városban tartózkodó szakemberei úgy fogalmaztak: a vírus jelenléte a hűvösebb időt hozó őszi és téli időszakban fokozódhat, ez az időjárás ugyanis kifejezetten kedvez a légzőszervi betegségek terjedésének. A kínai egészségügyi szerveknek magas fokú készültségben kell maradniuk, elő kell készíteniük a kórtani tapasztalatok megosztásának mechanizmusát, a betegség kezelésére pedig irányelveket kell kidolgozni - fogalmaztak az Egészségügyi Világszervezet munkatársai egy konferencián.

A Shanghai Daily című napilap a témával kapcsolatos összeállításában Vang Jüt, a betegségek kezelését és megelőzését szolgáló nemzeti központ vezetőjét idézi, aki úgy fogalmazott, hogy a madárinfluenza H7N9 törzsével kapcsolatban továbbra is sok az ismeretlen tényező.

Nem lehet tudni például, hogy pontosan mi a betegség eredete, kikre jelent kifejezett veszélyt a kór, az milyen csatornákon át terjed és milyen lehetséges szövődményekkel járhat. A leginkább aggasztó az, hogy a betegség esetleges mutációiról sem rendelkeznek egyelőre információval a kutatók - mondta Vang.

A korábban csak szárnyasok közt terjedő vírus jelenlétét március elején Sanghaj városában mutatták ki elsőként embereken Kína területén. A legutóbbi hivatalos adatok szerint összesen 134 megbetegedést jelentettek azóta az országban, a halálos áldozatok száma 45. A statisztikákból az is kiolvasható, hogy a nyár és a nyári meleg beköszöntével alig jelentettek új fertőzést az országban, július és augusztus hónapokban mindössze egy-egy esetet regisztráltak.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com