A miniszteri fizetések ötszörösét keresik a nagy állami tulajdonban lévő vállalatok vezérei Kínában

Az átlagfizetések akár húszszorosát is zsebre teszik évente az állami tulajdonban lévő kínai cégek vezetői, akik a minisztereknél is jobban keresnek - írja a Csingjing Pao pénzügyi és gazdasági napilap.

ICBCAz újság az emberi erőforrások és szociális ügyek minisztériumának adatait idézi, amely az elmúlt hónapokban első körben az ország tíz tartományában vizsgálta a többségi kormányzati tulajdonban lévő vállalatok által kiutalt fizetéseket. A tárca úgy találta, általánosságban elmondható, hogy e cégek vezetői alkalmazottaik átlagbérének sokszorosát keresik meg, s kiemelkedően magas a pénzügyi szférában tevékeny cégek legfelsőbb vezetőinek bérezése.

A kínai állami vagyonkezelő bizottság egy szeptemberi jelentése szerint az ilyen vállalatok első emberei évente mintegy 700 ezer jüant (25 millió forint) keresnek átlagosan. Ez öt-hétszerese a miniszteri fizetéseknek, az átlagos kínai béreknek pedig hússzorosa - írja a Csingjing Pao. Az állami vállalatok vezetői magas bérük mellett kormányzati hivatalnokokhoz hasonló előnyöket is élveznek, az általuk irányított szervezet sikere pedig zöld utat jelent számukra komolyabb politikai tisztségek felé.

A legtöbbet egy korábbi felmérés tanúsága szerint tavaly a legnagyobb pénzintézet, a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) élén állók keresték, 2,9 millió (104 millió forint) jüanos összeggel. Nem panaszkodhattak a Mezőgazdasági Bank legmagasabb szintű vezetői sem, akik egész év során 2,8 millió jüant (100 millió forint) vihettek haza. A kormány már 2009-ben megpróbált ugyan felső határt szabni a vállalatvezetők fizetésének, de a mostani adatok a kezdeményezés sikertelenségére is jól rávilágítanak.

A kínai társadalomban jelenleg is óriásiak az egyes szociális rétegek közti jövedelmi különbségek, a kérdés a Kínai Társadalomtudományi Akadémia lakossági aggályokat részletező rangsorában évek óta az első öt között szerepel. A hivatalos statisztikák szerint a társadalom egészén belül a leggazdagabb 10 százalék a 23-szorosát keresi meg a legszegényebb 10 százalék bérének.

A jövedelmi aránytalanságok nemcsak város és vidék között, de egyes iparágakon, vállalattípusokon és a céges hierarchia lépcsőin belül, valamint az ország különböző tartományai közt is jelentkeznek. A kérdés azért is kulcsfontosságú, mert nagyon súlyos társadalmi elégedetlenségek kiindulópontját jelentheti az országban.

MTI

Hozzászólások

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

20 év múlva láthatták a lányukat, akiről a kínai törvények miatt le kellett mondaniuk

Kínában az egykepolitika miatt a nőket abortuszra kényszerítették, de Kati szülei erre nem voltak hajlandók.

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

6 éves kínai kislány gondozza egyedül a mozgássérült édesapját

A kínai kislány maga gondoskodik a balesetet szenvedett apukájáról, mióta az anyja elhagyta őket.

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Kirúgták a légiutas-kísérőt, mert a barátja a repülőn kérte meg a kezét

Az utasok nem voltak veszélyben, ennek ellenére a vezetőség szerint a lány semmibe vette a biztonságukat.

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

80 éves hős kínai férfi mentett ki egy fuldokló gyereket a folyóból

Később kiderült, hogy az idős férfi 30 éve a fiú apját is ugyanígy mentette meg.

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

Döbbenet: kisebb sérülésekkel túlélte a kislány, aki a 17. emeletről esett ki

A kínai kislány orvosai is alig hitték el, hogy mit élt túl a kétéves gyerek.

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

Betörőnek hitte a játékfüggő férjét és ráhívta a rendőröket a nő

A férfi mindenkit átverve maradt otthon, hogy játszhassson és ebből támadt a bonyodalom.

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

Lenyűgöző festményeket alkot a 30 éve lebénult kínai nő

A kínai nő alkotásainak nagy sikere van és komoly művészeti értékkel bírnak.

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

Becsületesen járt el a taxis, akinek utasa a viteldíj százszorosát fizette ki

A kínai férfi nagyon meglepődött, mikor a fuvardíj sokszorosát találta a számláján.

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

7 év után talált haza a falujából nyom nélkül elveszett kínai anya

A 44 éves nő mentális zavarokkal küzd és ezért évekig nem talált vissza a családjához.

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

Felháborító módon bánt a gyerekével a játékfüggő kínai nő - videó

A kegyetlen nő tettéről készült videó gyorsan elterjedt és nagy felháborodást okozott.

http://ujhazak.com